Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok

és magok között állandó erősségek, melytől eleitől fogva minden nemzetségeknek megmaradások, és bátorságos állapatjok állott. Az nem lévén penig, minemű romlás, és utolsó veszedelem kövesse akár mely nagy birodalmakat is, az távoly való példákkal nem szükség lévén megmutatni; ő kegyelmek is országúi eléggé látták, és utolsó veszédelmekkel és romlásokkal világossan meg is tapasztalták. Mely dologrúl, liogy tovább gondolkodván, ennek mivoltát inkább megitílhessék, senki az ki idegen nemzetségek közül is nem tagadhatja, az mi eleinknek mind bátorsággal, mind egyébb állapatjokkal való nagy erejeket annyira, hogy attúl viseltetvén, alig itíIllettünk oly nemzetséget lenni, a kiknek félelmekre, és rettegésekre nem lőttek volna; de minthogy csak az külső erőben, az mely az szerencsének forgása, és változása alá vettetett, helyheztették volt minden állapatjakot, ellenségektől merőben meggy őzettetvén, minemű romlás és utolsó veszedelem követte őket országoknak nagyobb részének elpusztulásával, és igen idegen nemzet kezében való jutásával, annak felette minden nagy számlálhatatlan kárjukat magunk szemeinkkel mostan is látjuk és érezzük. Azután az mi szeginy hazánk is csak a mi időnkben minemű pusztúlást és romlást és veszedelmet szenvede azon dolog miatt, keveset itílűnk ő kegyelmek közül lenni olyakat, az kik magok veszedelmekkel ezt nem láthatták, és nehéz károkkal nem tapasztalták volna annyira, hogy nem lévén sem magoknak, sem házok népének és javoknak oly bátorságos helyek, az hova az szükségnek idején azokat bizvást helyheztethették volna; külső ellenségtől penig merőben meggyőzetvén, legnyavalyásb és legnyomorúságosb állapatra kellett jutniok, és nem annyira külső ellenségtől, mint azoktúl, az kiknek hajléka alá hajtották magokat, kellett szenvedniek, az kik csak szánakodásra méltó állapattal őket semminek tartván, az ő javokkal és életeknek veszedelmével békéltették mindenkor az ellenséggel. — Még annál méltatlanb dolog levén penig, hogy velek együtt ő kegyelmekre levén inkább az hazájokra való gondviselés és való sok fáradság, és az szükségnek idején ő kegyelmek oltalmazván az vérek hullásával, és életeknek veszedelmével, még is annak hasznával és securitássával nem élhetnek. Mely dolgot, hogy mégis világosban megértsenek: az országunkban levő városoknak eleitől fogván való szokások, mind az fejedelmeket, mind penig ő kegyelmeket magok közül excludálván, mind eddig igen circumspecte viselték magokat, és abból valamikor az szükség kivánta, oly nagy keménséget is mutattanak, hogy akármely idegen nemzetséggel is csak azt kellett volna cselekedniek, ezt láttuk nil-