Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)
20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok
lét sub num. 39 megadván, és quarta die ereden tionalis levelünk mellett sub num. 40. az mi izenetünkkel az imperiumi és erdéli fejedelemnek Nagy-Szombatban bevivén, az fejedelem quinta die válaszszal, hozzánk visszaküldütte és cancellariussa s Kassay István uramék által is ezt izente, hogy emlékezzünk arra, miképpen mi látván az nagy romlást és veszedelmet ex officio nostro találtuk meg mind itt Magyarországban s mind Pográny és Szikszay Istvánék által az Morva vizén túl Hodolinnál való táborában, iteratis viribus az fejedelmet intvén arra, hogy az sok keresztyén vér húllását és pogány rabságra való vitelét szánná meg és az békességnek tractatussát continuálná s ahoz alkalmaztatná inkább magát. Mindjárt keresztyéni indúlatját megjelentvén és hogy syncere akarna tractálni, jóllehet sok exemplomokbúl, és miolta erdéli fejedelem azóta történt dolgokból is megtudta volna gondolni, mit kellett volna cselekedni, ha más emberrel lött volna tractája. De minthogy mi velünk (az mint az fejedelem izente) magyarországi viceki rálylyal császár urunk dignitássa mellett, kinek pecsétes decretomja és levele nálunk volt, nem úgy mint ellenség, hanem mint keresztyén fejedelem tractált, és semmit nem kételkedvén az tractatusnak confirmatiójában, mindjárást az mely nap egymással szemben lőttünk, álgyúit az császár urunk népe ellen az sánczbúl visszavonyatta, mind törökét az rabiastul s minden hadait az hostilitástúl megfogta és az mely nap és órában az induciák concludáltattanak, mindjárt az törökét mindenestül fogva az Morva vizén által szállította, azonképpen maga hadait, mihelt mi onnan eljöttünk, utánunk bocsátotta, és maga is onnan eljütt. Annak okáért minthogy mirajtunk fundálta az fejedelem az tökéletes állandó békességnek traetájához való confidentiát, ki akkor szabadítottuk meg császár urunk hadát, melyben nagy nemzetes fő hadviselt") marschalk kapitányok és urak voltanak, az éhségbűi és nagy ínségbűi (melyeket magunk szemeinkkel is láttuk) mikor az fejedelemnek fegyvere kezében lévén, semmi fogyatkozása nem volt; annakfelette Morvaországot, akkor mentettük meg, mikor immár az sok égetések és rablások miatt sok abban való váraknak és várasoknak meg kellett magokat adniok, és többek is in deditione voltanak, és Magyarországban is tolláltuk az fegyvert, mely keresztyéni cselekedetink, nemcsak tisztünkhez, de örök emlékezetünkre is és hálaadóságra méltók. Ezen búsúl az fejedelem, hogy menn i vei inkább császár urunknak ő felgének és az egész keresztyénségnek igyekezik szolgálni, s az tökéletes békességre útat csinálni, mely most lött volna meg, annival távolyabb esik jó széndékátúl azok miatt, kik császár urunk méltósága és az mi authoritásuk ellen az tökéletes békességig*
