Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok

dolja meg minden ember, ki szolgálna énnekem ezután és minemű ocsmány, förtelmes, átkozott undok pogony (sic!) s pogónnál is rosszabb bestye kurvafi volnék én, ba az úgy volna. De minthogy az úgy nincsen, bizony teszek róla és megkeresem az én tisztességemet s megmutatom mindeneknek, hogy hamisan és árulóvol hazudott abbon Thurzó Sztaniszlo. Ez, szerető Gál Péter uram, az möllyön én megindulton!, fölháborodott az én elmém. Ez az, az miért én inkább, hogysem elszenvedjem, meghalok, vagy teszek róla. Ez az ok, noha több is vagyon, miért akarok az fegyverhez nyúlni. Ez kénszerít engem az török segítségét keresnem. Nem az Jagendorf, gróf Thuern, más hozzá, hasonlók és hazónknem szerető fiaknak vádiások, ingerlések. Es mit ítél Kegd, szerető Gál Péter uram, vagyon-e, miért megbúsulnom és Kegd in tali casu, az maga böcsüdelméjért meg nem háborodnék-e etc. Mondom, hogy Fölségednek ezek így lévén, vagyon miért megbúsulni, de ez egy ember vétkét jobb panaszképpen előadni és az büntetést törvénytől várni, hogysem egy ember vétk éj ért az pogányokkal egyet érteni és az körösztyénséget rontani. Azon kérem Fölségedet, az szegény magyar nemzet utolsó veszedelmére az Fölséged nevének örökkén való szidalmával s átkozásával ne adjon útat, főképpen mostan, az élő istenért, Fölséged ne kezdjen semmit, azon kéri Fölségedet az úr ő nga, mindenképpen, valamint legjobban kérheti, mert mivelhogy az imperiombon az egész keresztyén fejedelmek letették az fegyvert, szörnyű veszedelmére, romlására leszen Fölségednek és az magyar nemzetségnek az Fölséged mostani igyeközeti és indúlatja. Azért minthogy Fölségedet azon kéri az uram ő nga, hogy ha mi panasza vagyon Felségednek valamely tisztviselők ellen, Fölséged jelentse meg. Jobb, hogy Fölségöd törvénytől várjon. Mondá ezekre, hogy mit akarnék az törvény által rajta nyerni, hanem ha egy kis purga linguát. En mondám, vagyon más büntetése is az ország törvényében afféléknek. Mondá, micsoda? En mondám poena talionis ; arra azt mondá: bizony ugyanis, azt akarom nyerni, ha másképpen nem kezdünk az dologhoz. Az mit penig Kegd az imperiomi békességről monda, azt hol vette Kegd. Mert megbocsásson Kegd énnékem is, mind ő fölsége háta mögött s mind másutt vadnak embereim, az kik ha mit affélét értettek volna, tudtomra lett volna, de adjon isten jobb békességet annál. En mondám,^ lehet Fölségednek császár urunk háta mögött az kicsiny slejt rendekből valami bizonytalan hírhordo-