Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 6. 1608-1614 (Budapest, 1880)

17. fejezet: 1608-1613 - 1611. ápril 21—30. Szebeni országgyűlés

hirdetett gyűlésre a rendek nem mentek el. *) Hijában próbált alkudni is Báthoryval, Erdélyért Oppelnt Ígérvén neki, azt vi­szont ez nem fogadta el. Ellenkezőleg már oka sem volt alkudozásra: dolgai ha­tározottan jobb fordulatot vettek. Követe Fráter István, kit aug. 21-én a király már nem Báthory, hanem a rendek követé­nek ismert el, 2) folytonosan hírekkel tartá Bécsből az erdélyi urakat s megnyugtatta őket, hogy Mátyás nem lesz képes meg­segítni Forgácsot, 3) s ezek ki is tartottak mellette, sőt a*kik elébb Forgácscsal alkudoztak vagy neki esküdtek meg, mint Szilvásy, Cserényi Farkas, Huszár István, Bogáthy András, Bethlen Gábor, visszatértek hűségére. 4) Egymás után megér­keztek a segéd-csapatok is: Nagy András a hajdúsággal, Omer bosnyák basa török-tatár hadakkal s Bethlen Gábor a temes­vári pasával. Forgács megérkezésöket be sem várva, megindult hadai­val Megyes felé. Szeptember 17-én Báthory, miután megelőző nap a törököket s Nagy Andrást megvendégelte, éjfélkor utá­nok indult. 5) De nem érhette utói: Forgács és Hadul a törcs­vári szorosan át elhagyták Erdélyt (szept, 16.) Omer egy csa­pata még is utói érte s a sereg hátuljában nem kevés kárt tett. Forgács és serege a moldvai havasokon sokat szenvedtek éhség és fáradság miatt, mígnem az előbbi két hónapi bolyon­gás után nov. 19-én ért haza. ') Bánfy Péter naplója (Fundgruben III. 255. 1.) Mikó 210. 1. »lát­ván, hogy az ország statusi közül senki sem jön el Forgács liivataljára, ki gyűlést hirdet vala Megyesre az országnak.« 2) Fráternek adott resolutio. Tört. Tár 1880. 330. 1. 3) Gallo levele, a titkos tanácshoz, Szathmár, szept. 26-ról olvas­suk : »lile Fráter István (kit más levélben bestia-nak nevez) qui Viennae est, est in caussa multorum, malorum,quia ipse scripsit civitatibus et ma­gnatibus multis, quod D. meus clementissimus nullum auxilium sit daturas D. spect. et magn. Forgachio, quia nec potest, cum habeat illos labores,nec etiam velit se implicare; sic facilius defecerunt a Forgachio, propter ipsius Fratris Stephani litteras. (Ered. a titk. ltárban. Hung.) *) Gallo idézett levele, Szathmár szept. 22-ről, a titkos tanácshoz. Ugy tudta, hogy Báthoryval csak 800—1000 török-tatár van. 5) Gallo idézett levele. Szept. 22-ről irja »múlt. szombaton« s ez szept, 17-én volt.

Next

/
Thumbnails
Contents