Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)
15. fejezet: 1601-1604 - 1603. febr. 28. Kolosvári országgyűlés
A fő- és alispánokat a kormányzó nevezze ki. s ő felsége erősítse meg, s liogy a közigazgatás jó rendbe jőjön, minthogy ez országban sem cancellaria, sem registratura nincs, küldjön le ő felsége az iroda szervezésére alkalmas egyént. A donatiókat illetőleg azokon egyelőre semmi változtatást sem tanácsolnak. Az ország desolált, a visszaveendő haszonból semmi haszna sem volna. Maga Básta a Székely Mózessel való ütközet után, minthogy a nemesek török földre akartak menni, hogy ettől visszatartsa őket, viszaadta jószágaikat. De minthogy ő Básta ezt kényszerűségből tette, s az ő donatiói ő felsége confirmatiójától függenek; ha a Zsigmondféle érvénytelen donatiokra vonatkozik, annak idejében majd később az ilyen jószágokat ő felségére nézve több haszonnal lehet visszavonni. A megjutalmazandó katonákat pedig addig biztatni kell, hogy várjanak. Az ország jövedelmeit 100,000 frtra, a védelmi költségeket 500,000 frtra számították ; de azon reményöket fejezték ki, hogy idővel helyre fog állani az egyensúly a bevételben s kiadásban. Országgyűlések tartását mellőzendőnek javallák, de azt nem kell kimondani, ne hogy lázadásra adjon okot. Ha valami előadja magát, a kormányzó közölje a nagy tanácscsal, aztán a mit határoznak, közöljék külön mindenik renddel végrehajtás végett. Ha ezt 3—4-szer megteszik, hozzá szoknak a rendek: keiten sein, alsz zur Stabili rung einesz guten Regiments und Polizei dienstlich gehet und dringet. Bei den andern allen aber wier auch keinen finden, qui non macula infidelitatis fuerit notatus, und auf dehn sich noch zur Zeit zu verlassen : Derowegen dan wol zurtreglich und ganz notwendig, wie Eur. Agt. auch selbst andeuten, dasz in diesem Consilio zween teutsche Räthe, oder auch wol mehr verordnet wirden. Weil aber anizo hierine gar keine vorhanden : Alsz wirden Eur. Agt. dieselben hereinscliiken, und mit Unterhaltung versehen, oder wen Eur. Agt. die wol verdieneten Teutsclien, so laut Ihrer unsz, neben Eur. Agt. Befehlili überschikten Supplikationen, Gnaden und Ergezung begehren, mit donationem und Güttern gnedigst bedeclite, und sie im Lande dadurch seszliaft wirden : So könnten dieselben noclimalsz dazurgebrauclit und in Rath gezogen werden : dardurcli also wirden auszer desz Gubernators Acht Stellen ersetzet sein.