Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 5. 1601-1607 (Budapest, 1879)

16. fejezet: 1605-1607 - Törvények és irományok

perientiák miatt oly észszel okossággal biró vala, liogy mind mostan élő királyok császárokat bátor eltekintsünk, s mind elmultakat, bizony ebben az üdőben nem egy koronát, sem kettőt érdemlett volna ennek a feje. Az régiek köziben is bizony amaz hazájok szerető ritka virtusu emberek közzé számlálhatják, mert csak hazájának szolgálhatott, életét akármely iszonyú szerencséknél sem kíméllette, de minthogy halandó ember volt, és életének határa ez üdőre tétetött volt, nem tehetünk rólla, ettől meg kellett válnunk etc. Vagyon immár gondunk, akik ő felségétől árvákká marattunk a mig éljünk hazánk és nemzetünk javának fölkeresésére; reám méltatlan hi vére ő felsége bizony nagy gondot hagya, több társaimmal egyetemben. Istentől kévánom, hogy mind az ő fölsége jó emléközettel való böcsületire, s mind magunk jó hirére, nevére vihessük véghez. Több aprólék gondviselések is noha tudom, hogy faradsággal mennek végliöz, de az országos gondok közzűl elhittem semmi egy nagyobb nem lészen, mint a kire mindeneknek elméje egyszersmind mingyárást folyamodók: kit állathassunk helyében olyat, ki ha hasonló nem lehetne is, de hazánknak örökös és közönséges java legyen meg általa. Az fejedelemséget nem tudván az emberek mi állat legyen, itt az mi földünkön, lianyat homlok mind méltó, s mind méltatlan keresi; egynehány paraszt vérontó tirannust, ki azt fegyverrel vötte magának, elforditá az hazafiainak imlustriájn de ugy tetszik, ha az Sina országbeli törvény observáltatnék az mi hazánkban is, hogy tized napig mikor fejedelmet választnak, megkiáltják publice kicsoda az a ki fejedelemséget kivárnia, ha két vagy három száz válik is kik competitorok lesznek, minden nap egyet-egyet fölakasztatnak bennek, szerencséi-e nem tudván kin esik az, ugyan mind az tized napig leszen kérője az fejedelemségnek, és osztán az tizenegyediken válasszanak edgyet. Az mi tudatlan nemzetünk is úgy fut arra mint ha minden java az világnak abban volna: maga hajó itilettel tudhatna arról gondolkodni, megzabolázná arra módnélkűl való iigyeközetit; mely dologból elhittem mint ilyen üdőben kegyelmed az én tetszésemet is örömest értené, minthogy az állapatokat most itt mü jobban értjük. Azért bizonyosan Írhatom és biztathatom avval kegyelmedet, hogy valamit az mi kegyelmes