Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

14. fejezet: 1599-1601 - 1601. jan. 21.—febr. 8. Fehérvári országgyűlés

séretével s Nyáry Pált a váradi kapitányt arra szólitá fel, hogy nyújtson neki oltalmat.De a várba be sem mert menni, tovább folytatta útját s egyenesen Prágába sietett. Megfosztva országaitól, elválasztva családjától, elvesztve kincsét, hatalmát, mint saját embertelenségének s telhetetlonségének áldozata, szomorú képét nyújtá az emberi dolgok változandóságának. Nem volt más menedéke, mint a császár kegyelme ; elhatározta magát ebez folyamodni. Sok Ígéretet, sok biztatást vett tőle ama napokban, midőn Báthory Endre megbuktatására nézték ki eszközül, melyek közül egyik szerint uradalmak és pártfogás voltak kilátásba helyezve, ha országát a császár szolgálatában vesztené el. Igaz, hogy nem abban vesztette el — de remélte, hogy régi érdemeiért bűneit, dölyfét el fogják feledni. Aztán többet már úgy se veszthetett, — nyerni pedig ez úton mindent nyerhetett volna, XI. Básta és Ungnád közt erős véleménykülönbség létezett arra nézve, hogyan kell az erdélyiekkel bánni: amaz Csákylioz s a főurakhoz alkalmazkodott, tanácsaikat követte, s engedékenység által remélte megnyerni őket. Ungnád a szigort ajánlotta, s minthogy Básta nem fogadta el, feszült viszony támadt köztök úgy, hogy néha napokig se találkoztak, 2) s végre Ungnád visszament Szathmárra. Básta is, vége levén a táborozásnak, elbocsátá hadait, a sléziaiakat, kik szolgálati idejök kitelvén, már korábban vissza akartak menni, s a magyarországiakat is; »az kin — mondja egy évkönyvíró — eléggé örüle Erdély és ada hálákat az istennek, de csak borral.« 3) Básta belátta, hogy az a haderő, melylyel rendelkezik, nem elég Erdély fékentartására, 4) okúit Mihály vajda példáján, ki zsarnoki önkénynyel minden érdeket megsértvén min*) L. Törv. és írom. LXXIV. Mihály levele, Történelmi Tár. III. k. 186. Trausch-féle krónika I. 173. Mikó 149. 2) Ungnád f. i. jelentéseiben gyakran kimondja ezt. 3) Boros Tamás 27-ik 1. 4) Bethlen Farkas IV. 614.