Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

13. fejezet: 1596-1599 - 1598. márcz. 23.—ápr. 10. Fehérvári országgyűlés

és concordiát« fogadják el s szavazzák meg a liadfölkelést s az évi adót. Bár mindenki tudta, hogy mi készül és senkit sem lepett meg, mégis nagy megdöbbenést okozott az 1). Komoly ellentmondásra, elrettentve Jósika példája által, senki se gon­dolt s inkább udvariassági tényt követtek el a rendek, midőn Theke Ferencz torda-megyei főispánt Zsigmondhoz küldék a kéréssel, hogy maradjon ő Erdélyben, a rendek készek vele élni, halni. Zsigmond ingerülten felelt neki, nem mások, hanem saját maga esze után intézi dolgait. Nem fog ő a tömeg után indulni ily ügyben, mely nemcsak Erdély, hanem az összes keresztyénség javára czéloz s mely már el van végezve — és szavait a makacskodók ellen intézett fenyegetéssel zárta be 2). A rendeknek bele kellett nyugodni a bevégzett ténybe. Fejedelem és biztosok sürgették a végrehajtást s azonnal in­tézkedtek az eskü miként letétele ügyében. Zsigmond egy nyílt parancscsal elrendelé, hogy az eskü Rudolf hűségére országszerte tétessék le, a ki azt nem akarná letenni, fej- és jószágvesztésen marasztják 3). Legelébb a Fehérvárra gyűjtött hadakkal és kapitá­nyokkal tétették le az esküt (ápr. 7-én). Aztán intézkedtek, hogy a végházak őrsége is feleskettessék s azok biztosítására 2000 magyar és székely darabantot fogadtak 4). Apr. 8-án 5) az országgyűlés tette le az esküt. Megelőzőleg még egyszer tettek kísérletet rábírni Zsigmondot,hogy legalább ') Szuhay ápr. 8-iki levele a titkos levéltárban, mondja, hogy a rendek vontatva tették le az esküt. 2) Szamosküzy II. 31., 32-ik 1. 3) Ugyanott 33-ik 1. *) Pezzennek ápr. 7-iki jelentése a titkos levéltárban. 6) Istvánffy összezavarja az ápr. 8-án és 10-én történteket. Histó­riájában világosan mondja, bogy a búcsnzó ülés 10-én megtartatván, a püspök, Bocskay etc. azután tették le az esküt. Weiss Annalesei (150-ik 1.) s Sepsi Laczkó ápr. 4-ét írják a lemondás napjának. Az előbbi a csá­szár követeivel következő rythmust csináltatott : Heut ist der vierte Aprill Man schickt den Narren wohin man will. De Pezzen ápr. 7-iki, Szuhay ápr. 8-iki s Istvánfly ápr. 10-iki levelei másként adják elő a dolgot: az eskü ápr. 8-án volt, amint az esküminta alatt is ez a dátum áll.

Next

/
Thumbnails
Contents