Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 4. 1597-1601 (Budapest, 1878)

13. fejezet: 1596-1599 - 1598. márcz. 23.—ápr. 10. Fehérvári országgyűlés

e perczbcn ártalmatlanná is van téve Jósika, ele mindig mód­jában van a töröknél erős bonyodalmakat idézni elő s habozás nélkül kimondta a bűnöst. Hasonlag szavazott a jelenlevők nagy része — s az ítélethozatalt csak a biztosok kérelmére halaszták el, kik nem akarták e főbenjáró ügyet azonnal el­dönteni. Jósika ebből láthatta jövendő sorsát. Apr. 7-én *) reg­gel, hogy aggodalmait csillapíthassa s forró fejét szellőztesse, kikocsizott a városon kívül 2) s onnan visszatérve, egyenesen a gyűlésterembe ment. Amint belépett, a fejedelem parancsára s a követek beleegyezésével Bocskay elfogatta s Kálmándy Mihálynak, az udvari gyalogok kapitányának kiszolgáltatta. Azonnal megfosztatott hivatalától is s helyébe korlátnokká Náprágy Demeter, a fehérvári püspök neveztetett ki. Egy más elfogatás is történt a Jósikáé után: a Nagy Tamásé, ki az országgyűlés szabadságának ilyetén megsértése ellen nyil­vánságosan ki mert kelni. Ez elfogatás tisztán és világosan feltárta a helyzetet a rendek előtt, kik belátták, hogy egy olyan bevégzett ténynyel állnak szemben, mely alól nem vonhatják ki magukat, s mely annyival rosszabb, mert nem annyira a sokat hánytorgatott állami és keresztyénségi, hanem tisztán személyes érdekek játszták benne a főszerepet. Rumpf már a múlt évben észre­vette, hogy nem Erdélytől, hanem nejétől akar Zsigmond sza­badúlni, nem országától, hanem Mária Krisztiernától elválni — s ennek egyetlen útja, ha Erdélyt Eudolfra szállítja. Az ő tanácsurai pedig tudták, hogy akik ennek komolyan útját akarnák állani, a Kendyek sorsára fognának jutni — s nem is próbáltak komoly ellenállást gördítni elébe. A fejedelmi előterjesztéseket szokás szerént egy pár előkelő tanácsúr vitte be a rendek közé. Az egyszerűen ajánlá a rendeknek, hogy »a császárral ő felségével való consensust ') Bethlen ápr. 4. Miksa Szamosközy ápr. 2. említ. Pezzen ápr. 7-én kelt levele comhinálva ápr. 8-án kelt levelével arra mutat, hogy ápr. 7-én fogatott el. 2) Istvánffy szerént. Bethlen szerént kilovagolt azon a lovon, me­lyet a fejedelemtől nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents