Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 3. 1576-1596 (Budapest, 1877)

11. fejezet: 1576-1588 - 1588. dec. 8. megyesi országgyűlés

tagú választmányt neveztek ki, s irásba foglalt köszönettel s hálálkodással a fejedelemhez küldék. E követségnek Kendy Sándor felelt a fejedelem nevében : »Hajlandó ő nagysága a rendek óhajtását s kérelmeit minden időben teljesíteni s e czélból arany s ezüstjét sem fogja kímélni, mint az ország atyja, mert mi más volna egy jó fejedelem?« Midőn ezek a válaszszal visszatértek, a reformált és egységhivő püspökök állottak fel s köszönetet mondtak: istennek jótéteményeiért, a fejedelenmek kegyelmes határozásaért, a rendeknek buzgalmuk s kitartásukért, mit e fontos ügyre fordítottak, s mindnyájokra mennyei áldást kívántak. E szónoklatok végeztével Bánfti Boldizsár, az ország szószólója figyelmeztető a rendeket, hogy a kinek sérelmei vagy valamely szüksége ügyében kérelme volna, azt irásba foglalva más nap reggel mutassa be, hogy mindnyája együtt küldessék a fejedelemhez. Decz. 17-én reggel a rendek a templomban összeülvén, tudatták az ország szószólója Bánffi Boldizsárral mint a gyűlés elnökével, hogy Giczy János kormányzó személyesen jött a templomba s egy 12 tagú követséget: Bocskay Istvánt, Wesselényi Ferenczet, Pernyeszi Istvánt, Bornemisza Jánost, Sigér Jánost, Káinoki Bálintot, Forró Jánost, két székelyt, továbbá a szebeni és beszterczei királybirákat elébe küldé fogadására, kik szállása kapujában várták meg őt. A kormányzó, bár gyönge s beteg volt, keményen űlt magas, barna török lován, barna czobolymentében, darutollas czobolykalapban, kisérve szintén lóháton: Bánffi Farkas, Ifjú János és Gyulay Páltól. A templomba érkezve, a kormányzó parancsára Gyulay harsány hangon felolvasá az utasítást, melyet kinevezésekor a lengyel király adott ki. Most Giczy egy nagyfontosságú indítványt terjesztett a rendek elébe: Kristóf vajda halálakor Zsigmond ő nagysága még csak 8 éves volt. Fejedelemmé választása óta nevében különböző helyettességek uralkodtak, mígnem ő felsége a lengyel király őt, az ő akaratja ellen ruházta f'el e hivatallal, melyet ő, habár külföldi és nem is deákos ember, a tanácsurak segítségével akkép folytatott, hogy az országnak nem volt kárára, sőt az igazságot urnák és pórnak egyaránt kiszolgáltatták. Azt nem tagadja, hogy némely oly kívánságot,