Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 3. 1576-1596 (Budapest, 1877)

11. fejezet: 1576-1588 - 1583. sept. 15. gyula-fehérvári országgyűlés

1583. SZEPT. 15—20. 51 XXI. Az erdélyi kormányzás vezetésében történt változással csaknem egy időben nagy fontosságú események történtek a portán és a magyar király udvarában. Az 1582-ik év decz. leg­utolsó napjaiban megbukott a nagyvezér Szinán s utódja lett Sziavus. Nagyobb örömmel nem üdvözölt basát az erdélyi ál­lamtanács, mint ezt s bizonynyal szíve szerént irá neki: »mely nagyságodnak jó szerencséjére szívünk mélyiből örü­lünk és egész országúi, sok árvákkal, özvegyekkel könyörgünk az úr istennek, bogy te nagyságodat ebben az méltóságban számtalan sok esztendeig jó egészségben megtartsa« — mert ezen fővezér épen nem pártfogolta, mint elődje, Markházyt, banem a héttoronyba vettette s a bukott trónkövetelő a ko­potba az nagy sok fogyatkozásokat, melyek kiváltképen abból estenek, hogy az tanácsurak az udvartól gyakrabban távul voltanak, és az mint köllett vuina, minden dologra gondot nem véselhettenek. Akarván ő Felsége ezután azt eltávoztatni, hogy eféle gondviseletlenség miatt va­lami fogyatkozás itt az ország dolgaiban ne essék, végezte azt, hogy mi hárman itt urunknál szüntelen jelen legyünk és forgódjunk, és minde­nekre, az kikre illik, és az kik hazánknak közönséges javát és megma­radását nézik, vigyázzunk és gondot viseljünk, az több tanácsurak pe­diglen, noha itt szüntelen nem lesznek jelen, de azért ő kegyelmek is azon előbbeni állapotba vannak, és ha mi oly dolog essék, ő kegyelmek­kel egyet szólván, urunknak és hazánknak mennél jobban és hasznos­ban lehet, szolgáljunk, mely dolgot kiváltképen azért akarók kegyel­mednek jó idein értésére adni, hogy ha valahonnan az portára oly hér menne, hogy ő felsége itt gubernátorokat rendelt volna, tudná kegyel­med annak eleit venni , és mind az főbasánál, mind peniglen másutt, a hol szükség volna, szólani felöle. Mert ő felsége semmi újitást az itt való állapotba nem tett, hanem most is mindenek az elűbbeni állapotba vannak, csak azért hagyott minket, hogy itt szüntelenül nappal lévén gondot visel­nénk mind az urunk nevelésére, s mind pediglen az közönséges szüksé­gekre, és hogy az hatalmas császár parancsolatjában is az több tanács­urak itt nem léte miatt fogyatkozás ne esnék. Ezt kegyelmed így adja értésekre, és azon legyen kegyelmed, hogy ebből semmit különben ne ma­gyarázzanak. Csáky Dienes uram haza ment, ki helyett Gálfi uram udvari hopmester, Griczy uram pedig ugyanazon előbbi állapotban vagyon itt udvarnál.«

Next

/
Thumbnails
Contents