Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 2. 1556. sept.-1576. jan. (Budapest, 1876)

10. fejezet: 1571-1576 - 1574. dec. 13. segesvári országgyűlés - 1575 jul. 25. kolosvári országgyűlés

ségéröl, egymásra küldte ezek leveleit, melyekben kétségbeesett helyzeteiket vagy toborzásaik sikereit irják. Már Kolosvártól is várta Rueber a menedéklevelet,') már a székelyek fel is vették a felpénzt s 20.000 emberrel készek felkelni.-) De Maximilián nem akarta nekik elhinni, hogy a török Báthory elűzésének bevégzett tényét egyszerűen, minden szó nélkül tudomásúl vétellel fogadná s határozott feltételkint kötötte ki, hogy Békés e tekintetben tisztázza a portai viszonyokat. S Békés meg is tette a szükséges lépéseket. Ugyan az az Amliat csausz, kivel már Báthory megválasztatása alkalmával czimborált, ez év elején megfordúlt Bécsben s ő nem is késett érintkezésbe tenni magát vele. Ezzel meglett inditva a portai alkudozás: annak folytatását Antalíi Jánosra bizta, kit máj. 8-án a szultánhoz s nagyvezérhez intézett folyamodásokkal Konstantinápolyba küldött. Nagy ál t igért a vajdaságért: a nagyvezérnek 40.000 aranyat s egy tiz ezer arany értékű gyűrűt és a szultánnak az adó megkétszerezését.

3) Mint ki máitöbb izben megfordúlt a portán, jól ismeré a hangot, melyen ottan szólnia kell: hányszor akart ő panaszolkodni a vajda ellen, de ez még azt sem engedte meg, hogy ajándékokat küldhessen a szultán lányának! Azt sem tudta, hogy a sok sanyarúság miatt hova legyen, végre is mindenéből kifosztották s hogy a halált elkerülhesse, kénytelen volt ide a német udvarba menekülni. De innen se volt alkalma panaszait elébb beküldeni, mert itt is nagy felvigyázat alatt van. Antalfival kétszínű játékot űztek a portán. Ha boszú és gyűlölet Békést el nem vakítja, beláthatta volna, hogy Bá') »Yerschreibung« irja Kassa marcz. 29. «) Rueber Kassa apr. 10-iki jelentése Maximiliánhoz,melyben a következőket irja : »Esz seie nun die Sachen bej dem meisten Landwolkh, sonderlich den Zackeln vnter welche auch albereit ein Wartgeld auszgetailt vnd von Inen angenommen worden, sowolbejden Herrn und von Adel dermassen richtig und bestellt, und die Sachen also versehen, dasz sy allwege in dreien tagen mit zwainzig tausent Mann aufzihenund also dem Weida starckli genug sein und sy selbst dasz Land, wann sich nur ein wenig volckhs dern ort erzaigen werde, einnehmen wollen.« 3) Hammer Gesch. des Osmanischen Reichs. II. k. 434-ik 1.