Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)

6. fejezet: 1553. maj.-1856. sept. - 1556. apr. 24. Kolozsvártt tartott o. gy.

A szász-sebesi törvényt, mely a baromkivitelt eltiltá, eltörlek, a tilalmat csak a lovakra hagyván meg. A mészáro­sok a barmokkal való kereskedéstől eltiltattak. A mesterem­berek a megszabott árnál drágábban ne adják készítményeiket — s erre a városi elöljáróságok szigorúan ügyeljenek 1). A gyűlés april 28-án oszlott el — s az oláh hadak csak­ugyan elhagyták az országot. Csak Szekula — Szokol — ma­radt Petrovics mellett ezer emberrel 2). XV. Ferdinánd zászlója Erdélyben és a részekben még csak egy-két vár ormán lengett s ezeket sem igen állott hatal­mában megsegíteni. És nem is akarta komolyan. Az, mi őt elfoglalta, az a római császárság elnyerése volt — melyről testvére Károly lemondani készült. Épen ezért nem is adott több erőt Erdély visszafoglalására a segélyt sürgető Dobó fel­hivására, mint mennyit e tervének hátránya nélkül tehetett, s azt is visszatartá a Felső-Magyarország észak-keleti megyéi­nek, Perényi Gábor, Bebek Ferencz és Tarczay György főurak alatt a királyné pártjára állása és az új budai basa, a február 22-én kinevezett Kliadin Ali, ki május végén Szigetvárát ost­rommal fogta körül. Dobó pedig Szamos-Újvárban az egri napok emlékét megújító hősiességgel védelmezé magát az őt ostromló oláh és erdélyi hadak ellen, melyek három táborban voltak elhelyezve. Külön az oláhok, külön a nemesek s külön a székelyek 3). Május végén, midőn még javában folyt az ostrom, jött a szultán fermánja, mely Izabellának s a királyfinak visszaho­zását sürgette. Petrovics mint helytartó izenetet küldött a tá­borban levő rendeknek s ezek junius 1-én tábori országgyű­lést tartottak. ') L. Törvények és Irományok XXVIII. sz. 2) Ostermayer Krónikája 58-ik 1. 3) Pray Epist. Proc. III. 99. »Der Dobó aber hat sich tapfer ge­wehret und grossen Schaden herausser gethan« — mondja Ostermayer 59-ik lap. 4) A gyűlés napját Ziegler határozza meg Bélnél Apparatus 77. 1,

Next

/
Thumbnails
Contents