Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)

6. fejezet: 1553. maj.-1856. sept. - 1553. sept. 2. Segesvárit tartott o. gy.

párthíveivel és Túrra találkozni néhány török főúrral, a megyék felhívására nem keltek fel s a budai basa oly kis csapatot adott mellé, hogy ez idő szerint azzal mit sem kezdhetett x), ellenke­zőleg a nagyváradi püspök dandárai mindegyre szaporodtak, s ez mind fenyegetőbb állást kezdett elfoglalni 2). Ezek ügye pedig mind válságosabbá kezdett lenni. A vajdák sept. elejére Segesvárra új fegyveres részgyülést hívtak össze 3). De a székelyek nem jelentek meg s a gyűlés ezek megtámadását elhatározá. IV. A magyarországi és erdélyi lázadás combinált működé­sének reménye mind jobban tünedezett. Petrovics dandáraít s a vele volt kisebb török csapatot a váradi püspök és Báthory András megverék és átnyomák a Tiszán, s ezek Csongrád kö­rűi foglaltak állást, a királyi hadak pedig Nyüved mellett, Várad közelében táboroztak 5). A porta már alkudozásokba bocsátkozott Ferdinánd követeivel fegyverszünet végett, s ez lehetetlenné tette a budai basának, hogy Petrovicsot megse­gélje, ki egymagában nem lévén elég erős megverni a Ferdi­nánd dandárait s ekkép hadainak útat nyitni az Erdélybe menetelre, végre is nem maradt más menedéke mint egyelőre munkácsi várába vonni meg magát s onnan Krakkóba búj­dosni. A fölkelők maradványait szétugraták Taliy Ferencz s a váradi püspök, a váraikba visszavonúlt főnököket pedig ostrom vitorem Thom^ Milialyfi Melchiorem Balog nomine oculis suis vidisse litteras Regine Isabelle, quas scripserat ad Petrum Petrowith, ut in ne­goí-io incepto constanter pergeret, non obstante id, quod antea ad eum scripserat« s panaszkodik, bogy az ügj- roszul áll. ') Hatvani Brüsseli Okmánytár III. k. 18-ik 1. 2) U. o. IV. k. 22-ik 1. 3) A nagyszebeni jegyzökönyvekben olvassuk a. a. 1553. Erogata : 2 Septembris Euntibus Domino Magistrociuium, Judice Sedis et Zacharia Sartore in dietam Segeswariensem cum gentibus. Expensi, vectura, fl. 33 den. 60. 4) Ostermayer Krónikája 33. 1. ) Pray Epist. Proc. II. 362. Tudománytár Ért. IX-ik köt. 68. lap : Ferdinánd levele az erdélyi vajdákhoz.

Next

/
Thumbnails
Contents