Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 1. 1540-1556 (Budapest, 1875)

6. fejezet: 1553. maj.-1856. sept. - 1553. oct. 29. Somkeréken tartott o. gy.

alá fogták. Ezek egyikének Toldynak várát Talpast bevévén, Toldyt porkolábjával együtt lefejeztették, egy másik pedig Csáky, várát azzal menté meg, liogy átállotl Ferdinánd hű­ségére. Ez alatt a segesvári országgyűlésről az ország hadai a radnóthi tábor ellen mentek, mely onnan visszavonult Maros­Vásárhelyre. A vajdák vérontás nélkül szerették volna elol­tani a lázadás lángját s a fölkelőknek 15 napi fegyverszünetet engedtek. Mialatt azonban a megkezdett alkudozások a fegy­verszünetet békére változtathatták volna, sept. 21-én Moldvá­ból az oláh hadak kétfelől beütöttek: a székelyföldön Csikba ') s Besztercze vidékére Mocsok János bojár vezérlete alatt. A királyfi visszahelyezését követelték tűzzel vassal fenyegetve. Az előbbi csapat Csikót dúlta, az utóbbi Naszódig nyomúlt — de mindkét csapatép oly gyorsan mint jött, sept. 25-én vissza­húzódott 2). Ezzel a felkelők utolsó reménye is meg volt sem­misítve, s az összegyűlt székely tábor ott Vásárhelyen vissza­tért a Ferdinánd hűségére 3). Nem a vezérek, Kendy Antal, a két Patócsy, Bornemisza Farkas, kik Bethlen várába menekültek. A vajdák nyomon annak ostromára siettek s Tahy Ferencz Magyarországból se­gélyökre jött hadaival. Bethlen meg volt ugyan erősítve, de sokáig nem daczolhatott a kettős haddal s végre is feladta magát, a vezérek és sereg számára büntetlenséget kötve ki. Tahynak kedve lett volna Kendy Antalt s a Patócsiakat a Toldy sorsára juttatni, de Dobó megvédte személyöket, jószá­gaikat a fiscus számára elkoboztatván 4). A vajdák most nov. 3-ára Somkerékre részleges ország­gyűlést hívtak össze 5), mely csakugyan meg is tartatott 6), s ') Székely Krónika 15-ik 1. -) L. Törvények és Irományok V. sz. 3) Ostermayer Krónikája 53-ik 1. 4) Bethlen Farkas I. k. 552-ik 1. Pray Epist. II. 362. Ostermayer 53-ik lap. 5) A nagyszebeni Ratio Consularis a. a. 1553. Erogata: 29 oct. Mísso Joanne Maylath in secies superiores propter congregacionem quae est in Somberek (sicjcelebrata. Expensi den. 40. 6) U. o. Erogata : 3 Novembris. Missis Domino Matliia Ponczler et

Next

/
Thumbnails
Contents