Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 12. 1606 (Bp., 1917)
I. Az 1606. évi Szt.-György napjár Pozsonyba hirdetett országgyűlés
4 1606 SZEXTGYÜRGYXAPI szentgyörgynapi országgyűlésre utalt a februári kiegyezés. Az egyik a törvénytár revisiója, az egymásnak ellentmondó vagy egymást akadályozó törvények reformja volt ; a második pedig magának a kiegyezésnek beczikkelvezése. Ez az utóbbi nem csupán oly munka lesz vaia, a mely az alkotmány alapjait, erősíti, hanem gyakorlati szempontból is actualis fontossággal bírt ; mert hiszen a királyi Magyarország területének, meg e terület és az egész Xémetbirodalom védőbástyáit képező végvárak és végházaknak átadását Bocskay kezéből a király kezébe a kiegyezés beczikkelyezésétől tette függővé a február 9-diki békeokmány. Elmondhatni hát. hogy Magyarország kiszemelt kormányzója, Mátyás főherczeg előtt valóban hatalmas politikai Programm feküdt : a nemzet őszinte kibékítése és egy új. jobbnak ígérkező kor inaugurálása a sokat szenvedett országban. Mert karöltve jár vaia ezzel a programmal a kiegyezés második pontja értelmében a török béke létrehozása is, mely véget vessen a magyarságot másfél évtized óta irgalmatlanul irtó és pusztító háborúnak.1) Ha sikerül e programmal megbirkóznia, ha sikerül a sokszoros föladatot jól megoldania a kibékített Magyarország új kormányzójának : tekintélye a bel- és külföldön, császári bátyja, a spanyol király, az apostoli szék és főképen a nagy német birodalom összes rendei előtt megnövekszik, el fogja végre érni régi vágyai czélját, hogy t. i. vonakodó bátyja a közvélemény nyomása alatt őt jelölje ki utódjául a császári trónon s ezzel alapot adjon a német választófejedelmeknek a tekintélyben megizmosodott jelöltet római királyivá választani. Tudjuk, hogy évek hosszú sora óta ez a dolog bántotta Mátyást. Az a pathologikus lelki talajban gyökerező ellenszenv, a melyet a kedélybeteg császár ezen, életkorban tüstént utána következő öcscse ellen táplált, arra ösztönözte, őt, hogy Má1) Takáts Sándor a maga legújabb, kitűnő művében »Rajzok a török világból« (Budapest 1015) több helyütt nagy nyomatékkai és igen helyesen fejtegeti azt az óriási kárt, melyet a »hosszú háború« a magyarságnak emberben és vagyonban okozott s a melyet a nemzet az egész XVII. század alatt sem tudott kiheverni.
