Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 11. 1605—1606 (Bp., 1899)

III. A KORPONAI ORSZÁGGYŰLÉS 1605. NOVEMBER–DECZEMBERBEN

1 605. XOVRMDKR — DECZEM KERBEN. 209. venni és Bocskay ellen legalább Erdélyben fölhasználni; 1) oz a magyarfaló párt, mely a »császár reputácziójának«­Itőredőjii tógája mögé bújva s az uralkodói tekintélyére -amúgy is betegesen féltékeny Rudolfot föllovalva, 2) a ma­gyaroknak politikai concessiókat nem akart adni és a poli­tikai engedmények megtagadásánál — mint alább látni fogjuk — a pápát és spanyol királyt szerette volna pajzs gyanánt előretolni: — ez a párt a prágai udvarnál a nyál­as ősz folyamán mindig szűkebb térre szőrűit össze. Az •ellentábor élén, mely a magyarokkal való kiegyezést írta föl zászlajára, a prágai körökben a tetterős harminczötéves. Dietriechstein Ferencz bíbornok álla, a ki minden katlio­likussága és azon körülmény ellenére, hogy Morvaország­ban ő volt az ellenreformáczió megindítója, már a Morva­országot, ért csapások súlya, a saját uradalmának pusztu­lása miatt is egész tekintélyét latba veté a prágai udvarnál a kiegyezés létrehozása ügyében, nem törődvén még a vallási concessiókkal sem, melyeket a magyarok követeltek s a melyeket neki —- mint ezt a prágai nuncius keserűen sze­mére is hányta 3) — egyházi magas állásából folyóan elle­neznie kellett volna. Dietrichsteint, a ki még Rudolf tudta nélkül is sűrűen -érintkezett szóval és levélben, meg a historiograph Berger Illés útján Illésházyval, erősen támogatá a morva országos főkapitány Liechtenstein Károly 4) s hozzájuk szegődött a '.) A pápai államtitkár a prágai nuncziushoz 1605. november 5. <Turiiu állami ltár). Báthory Zsigmond volt is ezen ügyben kihallga­táson Rudolfnál. a) Még a. tárgyalások elején hivatkozik erre maga a király, »damit meine Autorität und Reputation — mondja — erhalten werde.« Irományok XX1T. sz. Továbbá a velenczei követ jelentése 1605. augus­tus 1. (Disp. di Germ, bécsi udv. ltár). Jelentése 1605. September 26. (Borghese-ltár). Később e fon­tos jelentésre még visszatérek. 4) Dietrichstein szerepéről bőven szól a velenczei követ. Disp. 1605. sept. 12. és 19; october 3. és novemb. 7. — Illésházyval való érintkezéseiről: többek közt Berger Illés (Illésházy ágense) a bibor-, nokhoz 1605. november 7. (bécsi udv. ltár). Továbbá Dietrichstein levele a pápához (Borghese-ltár). Liechtensteinről a többi közt Disp. sept. 18* Magyar Országgyűlési tmlékek. XT. 1 ^

Next

/
Thumbnails
Contents