Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)

II. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1603. MÁRCZIUS HAVÁBAN.

16,03. MÁRCZIÜS HAVÍBAN. J 05 a szepesi kamara Mátyás főherczeg figyelmét, melv abban állott, hogy a hatalmasb főispánok a szolgálataikban álló nemeseket — a XVII. század magyar műszava szerint: főemberszolgáikat — a megyékre alispánokul tukmálják rá s megválasztatják országgyűlési követekké. E jó emberek aztán úgy az országgyűlésen, mint a megyében inkább uraik magándolgai, mint a közjó s a közigazgatás érdekei után látnak. E széltében-hosszában virágzó abususok mellett, melyeknek kárát első sorban a kincstár vallotta, az ország csekély jövedelmeinek szaporítása s a visszaélések-okozta hiány részben való pótlása czéljából két javaslatot is tőn a szepesi kamara. Egyik javaslata szerint törvénybe lesz vala iktatandó, hogy ezután a ruthénok, ráczok és oláhok is, a kik régi szokás szerint tizedet nem fizetnek, tizedet adjanak. Mikor a nemesség kiváltságain is csorbát kell ütni a szükség miatt — mondá a kamara (s itt arra czélza, hogy a földesurak egy darab idő óta majd minden évben a saját erszényökből is hozzájárultak a dica-jövedelem szaporításához), igazságtalanságnak látszik a mondott népfajok kivételes állása. A szepesi kamara másik javaslata pedig a Lengyelországnak elzálogosított 13 várost illeté. E városok az országos védelmet s az ezzel járó nemzetgazdasági s gazdasági előnyöket együtt élvezték az ország egyéb részeivel, de értök az államnak semmi ellenszolgáltatást nem teljesítének. Vagy fizessenek taksát, mint a szab. kir. városok — mondá a szepesi kamara, — vagy fizessenek dicát a házak után, mint a megyék. Ugyancsak az országos jövedelemre, illetőleg ennek kezelésére vonatkozott a szepesi kamara azon indítványa, hogy az országgyűlési meghívókban egyúttal a megyei alispánokat és dicatorokat is be kellene idézni számadás végett az országgyűlésre. S miután a kereskedelem és vámjövedelmek szempontjából melegen ajánlotta az országútaknak a rablók ellen való biztosítását s ez által kimeríté a kincstár érdekeire vonatkozó tanácsait: áttért a honvédelem kérdésének egy igen fontos pontjára. Ez a pont a végvárak ügye Felső-Magyarországban. Felső-Magyarország alatt a XYI, és XVII. század szokása szerint