Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád (szerk.): Monumenta Hungariae Historica 3. Monumenta Comitialia regni Hungariae 10. 1602—1604 (Bp., 1890)

II. A POZSONYI ORSZÁGGYŰLÉS 1603. MÁRCZIUS HAVÁBAN.

106 A POZSONYI ORSZÁGGYT'LÉS. Szorosan véve csak az élelmezés szempontjából tartozott volna ez ügy a kamara hatáskörébe. De ezen a nagy területen a szepesi kamara volt az egyetlen szervezett solid (királyi) közigazgatási forum, s csak dicséretet érdemel érte, ha figyelme az ügykörén kívül eső országos érdekekre is kiterjedt. Nagyon fontos az, a mit a szepesi kamara e részben elmondott, s megokolásában, mely a közállapotokat s a nemzet és kormány indolentiáját jellemzi, sok nagy, bár keserű igazság rejlik némi tűlhajtás mellett. Roppant fontossággal bir a végvárak ügye — mondja a kamara, — s mégis tán semmire sem fordíttaték kevesebb gond, mint erre. Mintegy gonosz cselekedetnek tartja a közfelfogás, ha a végvárak őrségeinek szükségére vonatkozólag bármi óhaj nyilvánul. Zsolddal, fával, igával az ország nem segít rajtok, gabonát alig ád nekik, s türelmetlenebbül mit se hallgatnak a rendek, mint azt, ha a végvárak számára kérnek tőlök valamit. Azzal a kifogással élnek, hogy azok a várak a fölségéi, a várőrség a király katonája, ő rájok hát nem tartozik se az egyik, se a másik, — »oly nagy némelyek vaksága, hogy ne mondjuk esztelensége.« Nem gondolják meg, hogy csak e várak védelme alatt lehetnek nyugalomban családjaikkal ; birtokaik, jövedelmeik élvezetét csak e végvárak oltalmának köszönhetik, s ha a szükségesek hiánya miatt e végvárak az ellenség kezére jutnának, velők együtt elveszne az ország s a rendeknek bujdosniok kellene. S mivel ez tagadhatatlanul így áll egyrészt, másrészt azonban a király pénzügyei teljességgel nem engedik meg a végvárak kellő karban való tartását és ellátását, azt javasolja a szepesi kamara, hogy a jövő országgyűlésen a subsidiumon felül minden jobbágyháztól 50 dénárt és egy fél kassai köböl gabonát kellene a végvárak részére megszavaztatni, s ha a rendek a kamarai tisztekben nem biznak: ám szedjék be magok ezt az adót, de beszedjék és beszolgáltassák. S noha ez a követelés szokatlan, mindamellett meg kell kisérteni. A végvárakat meg kell menteni a pusztulástól, s e czélra el szabad, el kell a régi szokástól állani. a tiszáninneni és tiszántúli kerületeket kell érteni, noha — lucus a non lucendo — ebbe a területbe esik belé az alföld nagyobb része is.