Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Harmadik szakasz
valósult meg gyekorlstilag* A berlini titkos állami levéltár számára 1881 július 1-én kiadott sybel-féle 3zabály-utasitás szerint /ííitteilungen 10« fűz./ minden Üfetóság, mihelyt megkezdte az iratok /levéltári őrizetbe való/ átadását, kizárólag a számára biztosított őrzőhelyet /"Repositur"/ kapott /levéltári osztályt a "levéltári test" értelmében/. "Ezen belül az iratok abban a rendben és azokkal a jelekkel ellátva - itt az iratjelzetekre mint széltében vagy hosszában folyó számokra/stand- oder Liegenummern/,s szig naturákra gondoltak - maradnak, amelyeket az illető hatóság ügymenete folyamán kaptak. MMinden őrzőhely, mely nem volttarra rendelve, hogy egy mégműködő hatóság iratait felvegye",' "egy szersmindenkorra zárva" /"für immer geschlossen"/ kellett, hogy maradjon, "abban az értelemben, hogy nem szabad átutalni ezekbe a repozíturákba semmiféle iratgyarapodást, hacsak a gyarapodást jelentő uj iratanyag nem bizonyult az illető levéltári osztály 1 kiegészítő alkatrészének." A különnemű iratállagok fent eesetelt szétrs™ kása ós összekeverése előtt ezzel bezárult a retesz. Ez az irattári rendszerré fokozott származási rendszer tudományos kifejezést nyert a három holland levéltárnok, Muller, Feith és Fruin tankönyvében. ; Hem a hatóság szervezete - mondja e könyv -"hanem *az irattár szervezete kell, hogy a .'; döntő legyen", összehasonlítják magukat az őslénytan kutatójával! amint ez egy ősvilági állat csontjaiból összeállítja annak a csontvázát, ugy kell megkísérelnie a levéltarnoknak, hogy a régi irattárat újra megszerkessze* "A hatóság ügyrendje számunkra viszonylag közömbös". A hatósági szervezet és e szervezet életének kevesebbre értékelésében tehát a holland elmélet megegyezik ellenlábasával, az irattári alapegység-rendszerrel, azonban az irattárnok /nagyban és egészben hibátlannak tekintett/ munkájára, nem pedig a tudomány szükségleteire való tekintetből. Ezek a szükségletek az elmélet szemében inkább csak "másodsorban következnek". "Az irattár berendezése, amint kialakult", tehát az erre a tárgyra /nem az egyes iratdarabra/ alkalmazott fejlődési vagy keletkezési gondolat a feltétlenül uralkodó, még akkor is, ha a hatóság ügyviteli szervezete nem is jut /többé/ megfelelő kifejezésre az irattár beosztásában, és ha lehetséges is volna, ezen a fonák helyzeten erőteljesebb beavatkozásokkal segíteni. A származási rendszeren belül mutatkozó két vázolt véglet közt van egy kiegyezéses megoldás• ennek érdekében a legújabb időben német részről /A.Brenneke/ emeltek szót. Itt elutasításban van része az irattár tartalma önkényes szétszakításának, ami az irattári alapegység rendszer híveinek /Fondisten/ vagy a "módszereseknek" /"Methodizers"/ Jenkinson, 109*1. és még többször logikus-racionális általános érvényű mintára törekvése /Sehematismus^ folytán következett be, és elismerésre talál a tudományos vonatkozású kérdések felvetésének változandóságát illető holland ellenvetés*: A legbiztosabb * eszköz, hogy a kutatást a források felé vezető útjában a levéltárnokok szub jektiv módon önkényes "rendezési" intézkedéseinek sziklaakadályaitól megóvjuk, a származási összefüggés lehető legnagyobb megőrzése, amely összefug - t gós a hatóság eredeti életét, lényegét, valódi mibenlétét és működését tük rözi vissza. Azonban éppen ez nem mindig maradt ránk az irattér polcain és alakulataiban, vannak beteg irattárak is, kóros "fejlődések" /"Entwioklungen"/ Ezen a ponton - és*ezál^al tér el a mi "középúton járó" elméletünk a "jobboldali iránytól - a levéltárnokot, aki persze nem folytatólagos irattárnok, meg kell, hogy illesse a testegyenészeti, szükség esetén sebészi beavatkozás joga, ami által helyreállítja a "tökéletes levéltári testet" /"Vollkommenen Archivkörper"/ , amelyben mindaz, aminek legbelsőbb összefüggése van, valóban együvé is kerül az iratkötegben - füzetben vagy - csomóban, és itt még egyszer lejátszódik az, ami egykor drámai élet volt. A származási elvnek ez az értelmezése megszabadít az irattárral kapcsolatosan korlátlanná vált kényszertől, a kiélezett fejlődéstörténeti gondolkodást a kérdés szabá-
