Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Második szakasz
"ben éppen később nagy szerepet játszik; ott a "décret" tulnyomórfésst mint a végrehajtó hatalom rendeleti okmánya a "loi" /törvény/ ellentéte; amikor a parlament áthatol a végrehajtó hatalom területére, a "dekrétum" kifejezés megjelenik a törvényhozó hatalom /téáttilet/ /Konvent!/ okmányának /a?te/ jelölésére is. A "Dekret" kifejezésről az eredetkutató iratismeretben / An - • gabe - fogalmazvány vezérszavakban leendő felvázolására irányuló utasitás/ ' lásd a 43. lapot* Az^ Uralkodó a határozatok kibocsátást is kénytelen volt mennél később, annál inkább hatóságaira ruházni, de itt is ragasz- kodtak ahhoz a fikcióhoz, ^mintha ő maga hozná a döntést mint eddig, ugy ezután is, azaz megmaradtak - éspedig ebben'az esetben a monarchia fennállásának végéig - annál, hogy "őfelsége /Főméit óságod stb/ parancsol ja",ámbár most már más személyek irták alá az irat darabokat. Igy hát a kiállító., nevével ugyanazt a visszaélést lehetett elkövetni, mint a leiratok kiadásánál; egy dolog azonban rendbejött a határozat körül a helyetteátő aláirás utján, mégpedig a nyelv, mivelhogy az értelemmel -ellenkező volt, ha az uralkodó egy parancsot, mely őt harmadik személyben nevezte meg, mint egy távollévőt, maga irt alá. Joggal rendelte el 174Q-*bsn hasonló helyzetben egy miniszteri leirat, hogy porosz hercegekhez ós őrgrófokhoz in tertia persona /harmadik személyben/ intézett kiadmányok esetében, "minthogy azokban nem maga a király, hanem a fogalmazást végző titkár" /v.ö. 1./ beszél, " "a Kedves Uram /Kedvességed/ szavakat, mint ezen a helyen visszásakat" /die . Worte Ew.Liebden als in hoc passu ungereimt/ a Kir.Fenség szavakkal kell helye ttesiteni. A harmadik stilusforma, amelyben egy felettes rangú ügyiratát lehetett megszerkeszteni, a modus litterarum, a levélirásmód formája, a kéz irat /Handschaeiben/. Ütalános ismertető jele /mint a határozaté/ egyszerűbbé válása Összehasonlítva a szertartásos kancelláriai irattal-, ez az egyszerűsödés azonban itt nem az ügy céljából folyik, hanem a levél bizalmasabb légköréből származik. Levelet Írhatunk feletteseinknek, a velünk egyenlő rangúaknak és az alánk rendelteknek. Az utóbbi esetben, és egyedül ez az eset tartozik jelenleg az összefüggésbe, a kézirat a "tisztelet és rokonszenv" /Achtung und Affektion/ jele, amint az elmélet régi emberei magukat kifejezték. A kézirat különleges ismertető jelei ismét /lásd a dekrétumot/-' a t "históriái n-val együtt számított teljes cim és a szokásos formulaszerkezet elmaradása, e helyett kezdődik a megszólítással és udvariassági részt /Courtoisie/ tartalmaz, amilyen nincs a kancelláriai iratban, ellenben a kéziratnál annak levéljellegéhez képest teljesen kifejlődött és az egyes címzettekhez való viszony szerint árnyalatokat mutat fel. Az udvariassági rész értelemszerűen átvezet az aláiláshoz, ezt tehát összekapcsolja a szöveggel, míg a kancelláriai iratnál udvariassági rósz hiánya következtében az aláirás közvetlenül /szabály szerint jobboldalt/ a szöveg alá kerül. Megfordítva viszont a kézirat keltezése a szövegtől elkülönítve és baloldalt lent kiugorva jelenik meg, mig a keltezés a kancelláriai iratnál az okmány teljes szövegét mint a protokollum utolsó alkotórésze zárja le. A leegyszerűsítés a kéziratnál még a foimátumban /folio a negyedrét helyett/ és - azzal technikailag összefüggésben - a pecsételés módjában /kis pecsét, minthogy a felségi pecsét túlságosan idomtalan volna/, továbbá a külső címzésben mutatkozik. "i; kéziratokat egyedül az ur írja alá" /Die Handschreiben Unterzeichnet alléin der Herr/ /Beck 46.1»/ valószínűleg az aláírásnak ezzel az egyedi végrehajtó /kizárólagos/ jogával /Unterschriftsmonopol/ függhet össze az irat neve. E mellett talán még közrejátszott a névadásnál a bizalmas jelleg miatt megkívánt személyes átadás a fejedelmi címzettnek /saját kezébe/ "zu dessen eigenen Hánden**/; de serrmiesetre sem az, hogy sajátkezüleg íródott, mert ez kivétel volt,'és nem szabály, úgyhogy "sajátkezű kéziratok "-ról