Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)

Negyedik szakasz

jagyaési "Sxpediatur in Form eines Handschreibens ohne Kontrasignatur" /Fejedelmi késirat alakjában ellenjegyzés nélkül kell elküldeni - kiadni/, tehát mindössze az eltérést akarja kiemelni a kancelláriai irattél, amelynél ellenjegyzés gyakorlatban volt. A kormány forma változásával megváltozik vagy jobban mondva kibővül as ellenjegyzés fogalmának tartalma is, most már az ellenjegyző az aláíróval szemben fennálló felelőssége mellé odaveszi még a parlamenttel szemben való felelősséget is* Az ellenjegyzés as alkotmányosság próbakövévé lesz, az uralkodó "miniszteri ruhadarabjává** /"ministeriellen Bekleidungs sittek"/ Bismarck értelmezésében /miniszternek ellenjegyzési joggal való felruházása az uralkodó által - A forditó megjegyzése./, as ellenjegyzés hiánya elárulja sz alkotmányos kormányformában mutatkozó hézagot. Most lépett a kabinet-rendelet /udvari perancs/ baljóslatú fogalmának a helyébe a "Legfelsőbb Leirat /rendelet/" /der "Allerhöohste Erlass"/ mely mint a Korona "kormányzati okirata" /"Regierungsakt"/ éppen oly mértékben alá van vetve az ellenjegyzésnek, mint egy törvény vagy egy /kir/ályi rendelet. Amennyiben ama rendeleteket /leiratokat/ a minisztériumokban vagy egyéb központi hatóságoknál fogalmazták, tisztázták le és terjesztették a kabinet utján sz uralkodó aló aláírásra, mindig ellenjegyzéssel /ellenjegyzésekkel/ ellátva nyújtották be. De "Legfelsőbb Fejedelmi Kéziratok" /"AHerhöohste Handsohrelben"/, pl. baráti hatalmasságokhoz intézve* amely kéziratokat szintén a /külügy/minisztériumban fogalmaztak meg, ugyancsak el vannak látva most már gyakran ellenjegyzéssel, ha politikai területre terjeszkedtek ki. Ezzel szemben magában a kabinetben /minisztertanács is/ előkészített kiadmányok, amelyeket a Legfelsőbb Rendeletektől való megkülönböztetés céljából helyesen "kabinet-iratok"-nak /"Kabinéttsschreiben"/ vagy a régi írásmód szerint továbbra is "rendeletekének /•Orders"/ neveztek és amelyek mindenekelőtt mindenfajta kegynyilvánitásra, kegyből folyó ténykedésre vonatkoznak, nem voltak miniszteri közreműködéshez kötve, mivelhogy hiszen nem is voltak kormányzati okiratok /"Regierungaskte"/. Hasonlóan érvényes megállapítást tehetünk az uralkodónak az ő fejedelmi rángjabeliekkel folytatott levelezésén kívül, különösen legfőbb tanácsadóihoz Intézett, spontán módon bizalmas nyilatkozatairól /v.ö. a 24.oldalon mondottakkal./ Ezeknek a személyi érzelem- és lekötelezettség! nyilván nitésoknak /melyek közé természetesen odatartoznak a szerencsekivánatok és részvétnyilatkozatok is/ bármiféle ellenjegyzése.valóban képtelenség lett volna. Kétes /problematikus/ lett a dolog 1848 után Jcatonai kabinetkiadmányok esetében. Amiként itt ragaszkodtak a "kabinet-rendelet" /Kabinet sorder/ , tkp. "udvari parancs" régi kifejezéséhes, akként mindenekelőtt a hadsereg személyzeti ügyeiben /személyi ügyek/ hozott rendeletek /Orders -parancsokat/ ellenjegyzés nélkül adtak ki; csak a hozzájuk tartozó iratokon való alkalmazás céljából, tehát a nyilvánosság kizárásával történt ezeknek az "Order"-éknek /Ordre/ az ellenjegyzése 1885-ig, annak a megfontolásnak az alapján, hogy minden állásbetöltés befolyással van a költségvetésre, és ezért a miniszteri aláírás utján a parlamentet biztosítani kell a költségvetési fedezet meglétéről* Csak a parlamenti kormányzási módot bevezető 1918 október 28-i birodalmi törvény irta elő a hadügyminiszter szabályozott ellenjegyzését a mindenkori létszámhoz tartozó tisztek vagy hivatalnokok kinevezésénél és elbocsátásánál is, és a Weimsri Alkotmány az érvényes /élő/ jognak ezt a megváltoztatása^ megerősítette "a birodalmi elnök minden rendelkezése és intézkedése tekintetében.• a véderő területén" /für alle Anordnungen und Verfügungen des Reichprásidenten..• auf dem Ge-