Meisner Heinrich Ottó: Ujkori oklevél- és irattan (Budapest, 1954)
Negyedik szakasz
aláírása már megtörtént; as aláírást "föltételezték" /man "setzte" sie "voraus" « előzetesen, előre elhelyezték/, aminek következtében az "ellen" /"Kontra"/ szó nyelvileg is értelmet nyert. Az újkori értelemben egy valóságos ellenjegyzés jelenlétének az a feltétele, hogy az uralkodó és miniszterének aláírása egy irományon vagy szokás szerinti gyakorlat vagy elvi szabályozás következtében foglal helyet egymás mellett, tehát nem pusztán véletlenségből és külsőleg* Az uralkodó- által eszközölt szabályos sajátkezű aláírásnak kellett megelőzőleg ismét meghonosodnia, mielőtt a miniszteri aláirás ellenjegyzés jellegét nyerhette volna. Ennélfogva az újkori ellenjegyzések hasonló célokat szolgálnak ugyan mint a középkori okleveleken található megvizsgálási feljegyzések /Rekognitionsvermerke/, de abban különböznek emezektől, hogy az uralkodó aláírásét fogalmilag föltételezik, mig a megvizsgálás /Sekognition/ már a Merovingok korában ugy jelenik meg mint egyenértékű foganatosítás a . királyi aláirás helyett, tehát mint önálló i/n/v/erterung/ aláírási valaki /a király/ helyett. Régebbi stilusu ellenjegyzésként csak ott lehet_ a recognitio-t számontartani, ahol egybekerül az uralkodó által sajátkezüleg foganatosított aláírással, mint bizánci okleveleken, amelyek a császár aláírással vagy nenologemával /lásd a 99, lapon/ sajátkezű írás utján résztvett. Itt a kancellária elöljárójának /ugyancsak/ vörös "legimus"-a /Olvastuk/ valódi ellenjegyzés, amit a Hohenstaufok oklevelein lévő recognitioról /Ego H. reqognovi - Én N. megvizsgáltam/ nem lehet elmondani, mert az ő kezük nem volt ott a hitelesítési eljárás során t Amennyire tudjuk, az utolsó sajátkezű recognitio az 1401. évből származik, a fejedelmi manus propria /saját kéz/ azonban csak IV. Károly-lyal tűnik ismét fel /v.ö,fent 99» 1*/ megvizsgálás és ellenjegyzés /Rekognition und Kontrásignatur/ egybevetésére tehát Németországban többé nem került sor. Uralkodók és hivatalnokok kettős aláírásával elsőizben III. Frigyes alatt találkozunk, de az esetek tul ritkák ahhoz, hogy már itt elvi ellenjegyzésről beszélhessünk. Csak Miksa szabályszerű foganatosításai /aláírásai/ /v.ö, a fentebb mondottakkal/ teszik először lehetővé, amennyiben éppen oly szabályszerű kancelláriai aláírások állnak mellettük, hogy létrejöjjön az ujabb stilusu ellenjegyzés* most azután természetesen olyan mennyiségben, hogy az áz ellenjegyzőt is névbélyegzők használatára kényszeritette, A nyugati ellenjegyzés születése a 16. századba esik, valódi gyermeke az újkori iratok életének. A 17» században széltében használják, a 18. század vége felé a használatára vonatkozó szokás törvényes megállapítása folytán életének már érett ő mint Elszász és Lotharingia /Reichsland/ helytartója kész volt, hogy ellenjegyezzen minden rendeletet,."amelyet Őfelségének tetszett hoznia" /"die Eure Majestát zu fassen béliében*'/ /v.ö,Aktenkunde, 10i./, hogy tehát felmentve érezte magát a rendelet tartalmának megvizsgálása alól és ennek folytán megcserélte a viszonyt az aláirás és az ellenjegyzés közt, még akkor is, ha ez amazt időbelileg megelőzte, Herbert Bismarck valóságos titkos tanácsossá történt kinevezését is a császár irta alá előbb, mint a kancellár, és azután küldte el az utóbbinak a kinevezési okmányt ezzel a megjegyzéssel: "A mellékelt pátenst szíveskedjék Ön az átadás előtt ellenjegyezni /kontra signieren"/ /Biogr. Jahrbuch IX, 105/. Be a Lucius-nál a 3ismarck-3rinnerungen-ban /19*20/, a 108. oldalon hagyományként feljegyzett, a szabály mellett kivételnek számító, az 1877« évből eredő Bismarck-nyilatkozat, miszerint meg /vagy fenn—/ tartja magának a birodalmi ellenjegyzést és minden alá oda fogja írni a nevét, ahol Vilmos található , szószerint véve éppen olyan értelmetlen, mint hitelt nem érdemlő.
