Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

A zsoldoskiállítást tárgyazó törvények további különleges fajtáját alkotják azok, amelyek a nemesi felkelés helyeit ajánlanak meg zsoldosokat. A három ilyen törvény közül kettő a második nagy uralmi válság idejéből való, amikor a felkelésre kötelezett nemesség egy része tatár rabságban volt Kemény Jánossal, az otthonlevők (vagy már hazakeveredettek) pedig épp ezért nem kívánkoztak hadba. Az 1658. januári III. tc.-ről van szó (ha védelmi háborúra kell felülni, a nemesség zsoldost állítson maga helyett - amellett természetesen a kapuszám szerinti katonaságot is -, és csak a legvégső szükségben, országgyűlési határozatból - periculum in mora esetében a fejedelem és tanácsa döntéséből - kelljen felülnie magának is), és az ezt megerősítő 1659. szeptember-októberi XII. tc.-ről. A harmadik ilyen törvény az 1680-as évek elejének egyre terhesebbé váló (és Apafi és rendjei szempontjából egyre céltalanabb) magyarországi hadjáratainak idejéből való: az 1682. július-augusztusi országgyűlés határozata (a rendek állíthatnak ki maguk helyett a hadjáratra zsoldosokat, egyes külön megjelölt személyek kivételével). Valamivel később történik meg az, hogy az országgyűlés a vármegyék kapuszám szerinti állandó gyalogjai helyett hópé?izt szavaz meg (1683. februári XIII. tc). A hópénz ügyét is szabályozza néhány törvény: az 1558. júniusi (a gyalogosok hópénze 2 Frt, dobosuké, tizedesüké, zászlótartójuké 3, századosuké 6, a lovasoké 3 Frt), az 1594. augusztus-szeptemberi XVI-XVIII. tc. (a lovasság zsoldjának 3,5 Frt-ra emelése, a lovas- és gyaloghadnagyok fizetése ügyében felhatalmazás a fejedelemnek), az 1595. április-májusi XXXIV. tc. (a fejedelem korábban rendelkezett a huszadkatonaságnak három hópénz adatásáról; a rendek ebből egyet megpróbálnak lealkudni), az 1614. szeptember-októberi III. tc. (kapunként l-l hópénz, 3 Frt megszavazása a hópénzes gyalogoknak). A hadkiállítás módjának kérdéscsoportjában kell még megemlékeznünk két különleges kérdésről. Az egyik a hajdúk ügye. A hajdúk tartásáról van szó, nem 1606 utáni jogállásukról (arról már szólottunk a rendi jogokat biztosító törvények ismertetésénél). A nem alaptalanul rettenetes hírű hivatásos zsoldos katonáknak még tartását is igyekeztek korlátozni. A fejedelmen kívül senki se tarthasson hajdút - rendelkezik az 1598. januári XX. tc. Az 1599. márciusi XXV. tc. ezt erősíti meg (ott már kifejezetten a „szabad hajdúk" terminust használva), azzal, hogy a nem fejedelmi szolgálatban álló hajdúkat a lugosi-karánsebesi bán és mások, hol érik, ott büntessék. Vitéz Mihály ideje után az 1600. október-novemberi országgyűlés rendszabályt hoz a szabad hajdúk ellen: hajdút senki ne tartson, azok ne járhassanak seregben falvakon-városokon, hanem keressenek maguknak szolgálatot - vagy éljenek pénzű-