Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

református tcmplomhasználat ügye ezzel le is zárul. A szebeni ügy Báthory Gábor idejére korlátozódik: az elfoglalt és fejedelmi székhellyé tett Szebenben a református papok is prédikálhatnak, az evangélikus szász papokkal váltakozva használva a templomot (1610. decemberi V. tc). A krassaié csak a korszak végén merül fel; az 1680. májusi II. tc biztosít a bolonyai külvárosban templomhasználatot a reformátusoknak. A kérdés második része az egyházak fenntartására szolgáló javak ügye. Ez csak néhány törvény alkotására adott alkalmat. Az első' ilyenek az 1544. augusztusi országgyűlésen jönnek létre, akkor még a reformáció terjedése elleni védekezés jegyében: a királynő ne adományozza vagy zálogosítsa el az erdélyi püspökség javait, a már elidegenítetteket is szerezze vissza; az aradi káptalan birtokát vegye ki Horváth Mihály kezéből, és adassa vissza a káptalannak; egyházi haszonvételeket csak arra érdemes személyeknek adjon, akik képesek az egyházi szolgálatra. 1556 november-decemberében, Izabella és János Zsigmond visszatérése után, már egészen másképp van feltéve a kérdés: a rendek azt követelik, hogy a püspökségek, káptalanok stb. javait az uralkodók ne adják vissza korábbi birtokosaiknak, hanem (minthogy ezeket a rendek nekik ajánlották fel) az ország közszükségleteire fordítsák őket. Izabella erre úgy dönt, hogy a tanácsurakkal fogja megvitatni: visszaadja-e az elvett egyházi javakat, vagy a maga és az ország hasznára fordítják-e? Az 1558. március-áprilisi gyűlés (a partiumi egyházakra és iskolákra való gondviselés eléggé homályos említésén túl) a váradi Szentlélektemplom jövedelmeinek (már megtörtént királynői adomány alapján) a szegények hasznára fordításáról rendelkezik. A szekularizáció lezajlása után már csak olyan részintézkedésekre van szükség, mint az 1578. április-májusi V. tc: az elfoglalt paplakok és egyházközségi földek visszaadandók (különben az illető felekezet superintendense a fiscalis directorhoz fordulhat jogvédelemért), vagy mint a 17. század első ilyen típusú törvénye, az 1624. június-júliusi VI. tc: az egyházi javakat a maguk hasznára fordító patrónusokat 1000 Frt büntetés sújtsa. Az 1630. január-februári LIX. tc. a magtalanul elhalt egyházi személyek javairól rendelkezik: ne a fiscusra szálljanak, hanem az egyházközségre. Az 1632. májusi XXV. tc arra az esetre írja elő bizonyos korábbi törvények megtartását, ha „az praedicáló rendek" szántóföldet, szénarétet perelnek az eklézsia számára. Az 1639. májusi XII. tc. az egyházi földön élő jobbágyok teherviselését szabályozza: az egyházi telken élők ne tartozzanak a falu közterhet viselni, a végrendeletileg az egyházra hagyott földeket bírók (vagy a közföldre települtek) igen. Az egyházközségek jobbágyaival kapcsolatos kérdést szabályoz