Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

Még a székelyföldi birtoklás kérdésén belül is különleges problémák rendezését szolgálja az 1569. júniusi törvénynek az a (még 1562-re reagáló) rendelkezése, hogy a székely főnépek és lófők „örökké" bírhatják a felkelés előtt törvényesen birtokolt örökségüket és szolgáló embereiket, és az 1607. júniusi L. tc., amely a székely nemességet megtartja ősi, pénzen szerzett jószágának és kötött jobbágyainak birtokában. Részletkérdést szabályoz az 1643. április-májusi X. tc. Ez azt a székelyföldi szokást foglalja törvénybe, hogy a falvak határán levő lókötő helyeken a katonáskodók tartsák lovukat - azzal a fenntartással, hogy a szegénységet se rekesszék ki a falu határáról. A többi birtokjogi vonatkozású törvények már röviden ismertethetők. Az 1673. november-decemberi XIV. tc. azt tiltja el, hogy ügyvédeknek szolgálatukért jószágot vagy jobbágyot adjanak (legfellebb zálogul tehetik ezt). A huszti nemesség kocsmárlását tiltja el az 1665. májusi XX. tc. Végül egészen egyedi szabályozások az olyan rendelkezések, mint az 1544. augusztusi XI. tc. (az uralkodó bocsássa ítélet alá Almás várát); az 1607. szeptemberi III. tc. (minthogy a Temes megyei Monostor, Török István birtoka csak azzal kerülhette el a török kezébe esést, hogy Vajda István saját költségén hadat tartott benne, az - ha Török nem akarja építeni és gondját viselni - a következő országgyűlésig maradjon Vajda kezén, és ha Török akkor se fizeti meg Vajda arra tett költségeit és váltja meg, maradjon végleg amazé); az 1645. áprilisi III. tc. (egy, a szalontai harcon eltűnt és aztán török fogságból hazakerült személy birtokainak visszaadásáról intézkedik). Tizedügyek A rendek birtokjogi ügyeit szabályozó kérdések mellett a vagyonjogi ügyek sorában tárgyaljuk a más vonatkozású, de elsősorban mégis idetartozó tizedügy eket. A tized adományozása csak néhányszor ad okot törvényalkotásra, akkor is jórészt negatívokéra; a tized szekularizációja után ti. már rendi érdek is volt, hogy a fiscus kezére jutott tizedek ott is maradjanak, és az uralkodók ne adóemelésekkel stb. igyekezzenek pótolni az adományozások révén kieső összeget. Az első ilyen törvény az 1558. március-áprilisi: eszerint a tizedek nem adományozhatok, az uralkodók várai és udvara szükségére kell felhasználni őket. Az 1591. novemberi IV. tc. pedig a Báthory Zsigmond által eladományozott szász papi quartákat egyenesen visszaadja a fejedelemnek (azzal, hogy ezek a továbbiakban nem eladományozhatók); ezt a rendelkezést erősíti meg az 1599. már-