Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

II. A rendek jogait szabályozó törvények

tartalmazott: az Erdélyből Moldvába menőknek vagy onnan jövőknek a székelyek királyi rendelet nélkül ne adjanak lovat; János Zsigmond vizsgálatot ígért a görgényi tiszttartó „vízvétele" (nyilván valamely folyó vagy patak elterelése, a latin szövegben derivacio aque) ügyében; a havasalföldiekkel s a Moldvával való viszálykodástól (főképpen baromés lólopásokról volt szó) mindkét fél szűnjék meg. Pár év múlva igen súlyos helyzetben kell újra országgyűlésen szabályozni a székelyek helyzetét: az 1562-es székely támadás után. A székely natio követei az 1562. júniusi országgyűlésen supplicatióval fordulnak János Zsigmondhoz, „kikből értettük vala, hogy a sok nyomorúságok, kéntelenségek és erőszakok, kiket a fő népek a községen míveltenek, a támadásnak okát adták volna". A törvények mindenesetre nem a fő népeket marasztalják el. Legelőbben is a székelyekre is kiterjesztik a hűtlenségnek fej- és jószágvesztéssel való büntetését; azután megszilárdítják a székely társadalom kiváltságosainak jogait: a primőrök („fő népek"), lófők nemesi szabadsággal éljenek, jobbágyaikat ők is jobbágyként bírják. Ez a két réteg tizedmentes, viszont személyes felkelésre kötelezett (a lófők egy hónapig saját pénzükön hadakozzanak, utána 1 Frt hópénzt kapjanak, a primőrök évente 8 Frt-ot kapnak egy-egy lóra nyargalópénzül, hadakozáskor pedig 2 Frt hópénzt.) A közszékelyek az uralkodó birtoka, a fő népek és lófők nem kötelezhetik őket szolgálatra. A közszékelyek tizedterhein csak annyiban enyhített a szabályozás, hogy aszerint a dézsmálás után a gazdák a dézsmába esett állatokat csak három hónapig kötelesek tartani, utána a dézsmások vegyék át őket; a tízen aluli számú állatból járó tizedet pénzen válthatták meg. (A tizedet egyébként, mint a kincstár tulajdonát, az azt hatalmasul visszatartók vagy benne kárt tévők ellen is védte az új rendezés). A köznép egyéb sérelmeire csak olyan részintézkedésekkel adott némi orvoslást a törvény, mint például a zálog kiváltásánál az eredeti zálogösszegnél több követelésének eltiltása, vagy hogy a királybíráknak és főnépeknek hivatalos kiszállásaikon „az egy szokáson kívül" ne járjon más - és azzal az általánosabbal, hogy a jelen török adó céljára összeírásra kiküldött rovák jegyezzék fel a közszékelyek panaszait a primőrök ellen (a primoroknak az adóval és más fejedelmi jövedelmekkel való visszaéléseivel együtt), és aztán az uralkodó és a tanács rendezze ez ügyeket. A székely bíráskodás több fő kérdését is rendezte az 1562. júniusi törvény; a székekben 15 naponként tartsanak törvényszéket, mindkét vagy legalább egy királybíró legyen jelen rajtuk, és tizenkét törvénytudó fő személy. A székekről a fellebbezés ne a székelyszékek összességéhez nyíljék (ahogy eddig), hanem egyenesen a fejedelmi táblára - ezzel megszűnt a székely natio bírósági hatósága.