Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

V. A törvényhozás folyamata

betartására kötelezik az országot, felhatalmazást adnak a limitatio ki­dolgozására (illetve kidolgoztatására) a fejedelemnek és tanácsának, biztosoknak, helyi igazgatási szerveknek. A szabályozás munkája tehát lényegében nem a rendeké, a limitatiók betartásának ellenőrzését is a fejedelem vagy a helyi hatóságok látják el. A mértékügyi törvények is lé­nyegében csak visszaélések elleni védekezésre szolgálnak (kialakult szokások, mértékek megerősítésével). A pénz értékét meghatározó tör­vények zöme Bethlen Gábor-kori, jórészt fejedelmi propositióra jött létre (egyébként is a fejedelem politikájának függvényei). A belső vá­mokról hozott törvények közt néhány általános rendelkezést találunk (azokban is szerepel azonban a fejedelmi engedélyhez, kiváltsághoz kötés), néhány intézkedést a vámok felülvizsgálatára-a zöme azonban nemesi (és más) mentességek rögzítése és egyedi ügyek rendezése. A kiviteli és behozatali tilalmakat, illetve korlátozásokat tartalmazó törvé­nyek közül a koraiak néhány árucikk tilalmának variálásai, csak a Bá­thory-kor bizonyos premerkantilista kísérletei (elsősorban az 1571. november-decemberi XXXI. tc.) jelentenek érdekességet e téren. Bethlen Gábor uralmának egy jó évtizedében (1618 és 1628 tavasza közt) csak a pénz- és nemesfémkivitelt tiltják el törvények (a fejede­lem gazdaságpolitikájának függvényeként). I. Rákóczi György ural­mának nagyobb részében egyáltalán nem hoznak ilyen törvényeket, II. Rákóczi György alatt 1651 tavasza után nem, Apafi alatt is ritkán (s ez utóbbiaknak majd fele a dohánybehozatalt tilalmazza). Rendi kül­kereskedelmi politikáról nem beszélhetünk hát (legfeljebb bizonyos kísérleteiről a Báthory-korban). A fejedelmi monopóliumokról hozott tör­vények már tárgyuknál fogva sem rendi termékek. A Báthoryak alatt becikkelyezésekről van szó, Bethlen Gábor korában csak egy érinté­sükről, a Rákócziak idején becikkelyezésekről és alkudozásokról, Apa­fi alatt pedig a monopólium fenntartásáról szóló utalásról. A többi keres­kedelmi tárgyú törvény közül csak a szabad kereskedelem elvének a rendi előretörések idején újra s újra kimondásai a jelentősek - haté­konyságuk azonban ismeretes. Nem jelentős a hitelügyi törvényhozás sem. Az iskolaügyi törvények közül az egyik jelentős, az 1556. novem­ber-decemberi (iskolák létesítése, elsősorban Kolozsvárott és Maros­vásárhelyen) a reformáció nagy előretörésének terméke. Ezt azonban már a fejedelmi intézkedésekért szavazott köszönetek vagy a feje­delmeket noszogató határozatok követik. A Bethlen Gábor-kori nagy jelentőségű törvények közül az 1622. májusi VI. tc. köszönet az aka­démiát létrehozó fejedelmi intézkedésért (s annak támogatására egy pusztakolostor kijelölése az akadémia helyéül). Az az év szeptem­ber-októberi I. tc. a fejedelem által alapított akadémia védelmét szol-

Next

/
Thumbnails
Contents