Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)

III. A kormányzatot illető törvények

Az egyre súlyosbodó probléma rövidesen majdnem kizárólagos tárgya egy országgyűlésnek, az 1669. júniusinak. A Kolozsvár környékén török hódoltatás miatt elpusztult falvakba a kolozsvári főkapitány ne engedjen betelepedést, ha az a török hódoltatás beljebb terjedését jelentené, a Dés mellett Csatárt (minthogy az behódolt, és így Dés és Désakna juthat miatta veszedelembe) el kell mozdítani onnan, ugyanígy Szinye táján néhány falvat; ha az illető birtokosoknak nincs onnan hová telepíteni jobbágyaikat, a fejedelem és a rendek orvosolják a panaszt - rendelkezik az I. tc. A II. tc. a fejedelmet hatalmazza fel bármily mód követelésérc a hódoltatás megakadályozására - ha azonban a portával és a végbeli pasákkal való egyezkedés nem vezetne eredményre, a főkapitány fegyverrel is ellenállhat. A III. tc. arra az esetre tartalmazott intézkedést, ha a török nem hódolt helyekre csapna be, és a kolozsvári kapitány nem érezné elégségesnek hadait az ellenállásra: ha a fejedelem elég közel tartózkodik ahhoz, hogy veszély nélkül értesíteni lehessen, a főkapitány tegyen jelentést, a fejedelem küldje oda segélyre Torda, Fehér megyét, Aranyosszéket (külön is a két megye bizonyos oppidumainak hadait), ha nincs mód a fejedelemnek való jelentéstételre, a kolozsvári főkapitány rendeletére mindenki tartozzék felkelni. (1684 nyarának végén Bánffy Dénes pontosan e törvény szerint járt el, és a fejedelem küldte mellé a megyei stb. hadakat - akcióját mégis érvként használták fel ellenfelei.) A Magyarországról beütő kóborlóknak a kölcsönt vissza kell adni - mondja ki a IV. tc, ha a végvári őrségek nem elégségesek erre, a fejedelem máshonnan is küldjön hadakat oda. Az országgyűlés többi e tárgyú intézkedései már parciálisabbak: a nagykárolyiaknak juttatandó kártérítésről (V. tc), a kolozsvári kantáros szolgák fizetésének a korábbi forrásból való fizetéséről (VIII. tc), a somlyai perceptor egy évig történő meg nem változtatásáról (IX. tc), a végvári őrség posztójára rendelt pénzről (X. tc, a praefectus viseljen rá gondot), a Kolozsvárott létesítendő portörő malomról (XI. tc, egyelőre csak országos határozatot vár az ügyben) és a végvárakba szállítandó vasról (XII. tc, a fejedelem fog rendelkezni) szólnak. Az 1669. júniusi nagy szabályozást már csak néhány további törvény követi: az 1671. november-decemberi XXVII. tc. a Körösbe rendeli vigyázásra a hunyadi és kolozsvári őrséget, az 1675. november-decemberi IX. tc a tilos utakról szóló, az Approbataeba is bevett rendelkezéseket újítja fel, azzal toldva meg őket, hogy ha parasztembert fognak el az ilyen utakon, halállal bűnhődjék. Az utolsó ilyen törvény, az 1688. május-júniusi XII. tc, a román fejedelemségek felőli hágókra való vigyáztatást írta elő, s a tilalmas ösvények bevágatását.