Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Hermann Zsuzsanna: Keseregjenek vétkük büntetésén. ítélet Vorösvárról és végzés Rákoson

bélyegével megjelölve és meggyalázva „keseregjenek és siránkozzanak vétkük büntetésén" (reatus ipsorum penam lugeant et defleant). Ezért az örök hűtlen­ség vétkében elmarasztalva őket, a férfiakat — Boldizsárt és a várnagyot*— fővesztésre és „az ország területén bárhol lévő" birtokaik elvesztésére, Kata­lint nőként „Magyarország szent királyai rendelkezésének értelmében" feje megváltására és ugyancsak minden birtoka, java, hitbére és leánynegyede el­vesztésére ítélte. Az ítélet értelmében arra utasította a káptalant, hogy — tekintet nélkül az elítéltek ellentmondására — előbb Katalin javaiból foglaljon le és adjon át a felpereseknek annyit, amennyi megfelel a 200 aranyforintot kitevő 50 márka fejváltság értékének, majd az alperesek összes magyarországi birtokának két­harmadába őt, mint bírót, egyharmadába a felpereseket iktassa be zálogjogon, „fenntartva e birtokok tulajdonjogát a királynak és kincstárának", s ők mind­addig tartsák kezükön e birtokokat, amíg azokat ők maguk, a király vagy az általa megadományozottak becsült értékükön magukhoz nem váltják. Az ítéletlevél két példányban készült, s fél év múltával a király is átírta azt. Mindhárom oklevelet pecséttel erősítették meg, az ítéletleveleket szokás sze­rint további két ítélőmester láttamozta (coram me), szövege semmiképpen sem tekinthető tehát csupán holmi odavetett tervezetnek. 14 Sajátságos dokumentum pedig ez. Furcsaságai közé tartozik, hogy a kápta­lan nem a királynak, hanem az országbírónak tett jelentést, és küldöttének társát hol az országbíró, hol a király embereként — ráadásul eltorzított névvel — említette, hogy mély hallgatás burkolta az ítélet indoklásában kulcsszerepet játszó, a vétkesek által Jóllehet alaptalanul" hamisnak mondott korábbi íté­letlevél tartalmát azon kívül, hogy azt Vorösvár ügyében hozták. Legkirívóbb furcsasága azonban kétségkívül a felperesek társadalmi rangja. Az ítéletlevelet a király az abban felsorolt „nemes és érdemes" (nobiles et circumspecti) felperesek kérésére írta át, minden kétséget eloszlatva arról, amiről a nevek önmagukban is eléggé nyilvánvalóan vallanak, hogy a felpere­sek nagyobb részt mezővárosi polgárok, Monyorókerék birtokosainak, az Erdő­dieknek a jobbágyai voltak. 15 A Hármaskönyv társadalmi rangsorában a parasztokhoz (rustici) tartoztak, azokhoz, akik nemesekkel pert „semminemű ügyről" nem folytathattak (III. 31.), s ténylegesen is csak kivételképpen foly­tattak. Ez esetben nem akárminő ügyről, hanem váruradalomról folytattak és nyertek meg nem holmi kisnemesekkel — igaz, ami a férfiakat illeti, külföldi­ekkel — szemben olyan pert, amelyben perbeli ellenfeleiket a létező legsúlyo­sabb vétekben, az „örök hűtlenségben" marasztalták el, és a férfiakat a létező 14 DL 106881-3. A két eredeti példány néhány néwariánstól eltekintve, csupán abban tér el egymástól, hogy Ellyevölgyi János nádori ítélőmesteren kívül az első példányra Marocsai Ferenc, a másodikra Mezőgyáni Máté személynöki ítélőmesterek írták rá a „coram me" megjegyzést. II. Ulászló 1504. szeptember 21-én az 1. példányt írta át (DL 106883). 15 A Monyorókerékről valók között első helyen említett Szabó Antalnak talán fia vagy más rokona lehetett az a nemes Szabó (Zabo) György, aki 1545-ben monyorokeréki „factor" volt (NRA 567-15), így — hacsak e Szabók nem az ítéletlevél kiállítása után vagy éppen annak eredménye­képpen kapták nemességüket — meglehet, hogy a monyorokeréki felpereseknek sem mindeniké­re illett az „érdemes" titulus.

Next

/
Thumbnails
Contents