Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Tringli István: Az 1481. évi szlavóniai közgyűlés

sek a sokat emlegetett 15. szazad végi társadalmi megmerevedés tipikus példái. Az Anjou-kori ítéletlevelek nem különítették el következetesen a nemeseket és a jobbágyokat, az akkor még jóval sokszínűbb társadalomban egyébként is külön kategóriába sorolták pl. a hospeseket. A Zsigmond-kori jegyzékek már szigorúbb szegregációt mutatnak: élükre mindig a nemeseket helyezték, őket követték a „negyedesek" vagy a „feleségük utáni nemesek", majd a jobbágyok. 1481-ben a nemeseket külön levelesítették, külön ítéletlevélben szabták ki rájuk a büntetést is. Eltűntek, vagy legalábbis nem a nemesek között szerepeltek a „negyedes nemesek". Jellemző módon, az egyébként bőséges forrásadottságúnak nevezhető 148 l-es közgyűlés iratai közt egyik megye parasztjainak levelesítő jegyzéke sem maradt fenn, ezt ugyanis nem volt érdemes megőrizni. A földesurak valószínűleg egyébként sem kértek minden jobbágyuk miatt költséges oklevélmásolatot az ítélőmesterektől, hanem néhány nappal később egyszerűen bejelentették, hogy jobbágyuk fejére kegyelmet kérnek és kifizették vérdíjukat, az erről kiállított nyugtát pedig nem őrizték évszázadokon át levéltáraikban. Nem maradt fenn a közgyűlésen részt vevő negyedik megye, Várasd nemeseinek ítéletlevele sem. A két oklevél a kor jogszokásának megfelelően gonosztevőknek (malefactores) és bűnözőknek (homines nocivi)

3Q nyilvánította a felsorolt személyeket. Ez a két kifejezés volt a magyar középkor szóhasználatában a leggyakoribb gyűjtőfogalom ama tettek elkövetőire, kiket az arra illetékes bíróságok elvileg életük elveszejtésével kellett hogy sújtsanak. Részben az ő kiirtásukra (pro exstirpandis) hívták össze a közgyűléseket is. Nagy Lajos kora óta a levelesítő oklevelek háromrétegű szóhasználattal éltek ezekre az elítéltekre. Először ezzel a két szóval nevezték őket, majd példaként felsoroltak néhány bűnözői kategóriát, melyet általában ide soroltak, végül egyenként, a nevek után megmondták, hogy az illetőt minek nyilvánították. Ez a harmadik felsorolás a leggazdagabb, jóval többféle kategóriát különböztet meg mint a második, ráadásul egy-egy elítélt mellett sokszor többféle tett elkövetését is elmondta.

37 Folyamatos fejlődés eredményeképpen ezek az eredetileg gyűjtőfogalom-jellegű kategóriák állandóan bővültek, egyre inkább az egyedi ügy leírása felé közelítettek. Példa rá a zágrábi jegyzékben szereplő Zrínyi Péter, aki Korbáviai János grófot, habár az királyi menlevéllel tartott hazafelé, elfogatta és várába záratta. A három megyében összesen 119 személyt levelesítettek, ezen felül a csázmai káptalant, amely hamis oklevelek készítésért került e díszes társaságba.

38 36 A nocivusnak a saját korában a bűnös jelentés felelt meg. Verancsics 1595-ben kiadott szótára szerint noxius— beüneüs. Régi magyar glosszárium szerk. Berrár Jolán és Károly Sándor Bp. 1984. 132. A bűnöző mellett mai értelme miatt döntöttem. A malefactor és a homo nocivus egyébként annyira egymás szinonimái voltak, hogy fordításukra elegendő lehet a gonosztevő szó is. 37 A középkori jogfelfogásra jellemző, hogy nem tolvajlásban talált valakit bűnösnek, hanem tolvajnak nyilvánított. A továbbiakban is a bűnök helyett mindig gonosztevői kategóriák értendők. 38 Bizonyára összefügg ezzel, habár az adományozó oklevél bölcs hallgatással mellőzte, hogy 1481. február 24-én a káptalan új hiteleshelyi pecsét használatára kapott adományt. DF 282450. A levelesítettek számának meghatározása egyébként nem egyszerű feladat. Nem számoltam bele a 119 főbe a verőcei jegyzékben szereplő Újlaki Lőrinc herceget, akiről nem mondták ki expressis verbis, hogy őt magát proscribálták, csak a birtokain elkövetett sérelmeket adták elő. Vajon hány várnagyra gondoltak ugyanennek a jegyzéknek az összeállítói, amikor nevek nélkül egy másik