Csukovits Enikő: Tanulmányok Borsa Iván tiszteletére (Budapest, 1998)

Jakó Zsigmond: Az erdélyi fejedelmek levéltáráról

1699-ben a gubernátor és a kancellár kénytelen volt sürgetni Teleki Mihály özvegyét Liber Regiusok és egyéb fontos irományok átadása végett. Kérésüket azzal indokolták, hogy „szegény üdvözült úr, Teleki uram, igen curiosus volt efféle jeles és nagy momentumu leveleknek magához való vételében és szerzésében; ha az őkegyelme levelei között találtatnának olyak, úgy mint erdélyi fejedelmeknek törökkel való contractussok, athnámék vagy egyebek... szorgalmatosan levelei között kerestesse fel."

40 Az Apafiak és a vezető családok levéltárában e sürgetések ellenére is sok irat maradhatott vissza a fejedelmi titkos archivum anyagából. A fejedelmi levelesládákat ugyanis az erdélyi új kormányzati tényezőknek csak II. Apafi Mihály halála (1713) után sikerült a jogutódoktól megszerezniük. Bár ezeket az iratokat szigorú őrizet alatt elzárva kellett volna tartaniuk Szebenben II. Apafi Mihályné haláláig (1725), időközben mégis tovább folytatódott ott is a levéltár dézsmálása. Pl. ekkor kerülhettek ki e ládákból szász előkelő személyekhez azok a török vonatkozású fontos iratok, amelyek később Bruckenthal Sámuel gyűjteményébe jutottak.

41 1725 után az Apafiak levéltárában található politikai iratanyagot, mely főként I. Apafi Mihály diplomáciai levelezéséből állott, felküldötték Bécsbe az udvari kancelláriához, míg a koronára háramlott Apafi birtokok jogleveleit a kincstartóságnak adták át. Az utolsó erdélyi fejedelmi család iratöröksége attól kezdődően az erdélyi kormányhatóságok, illetve a gyulafehérvári káptalan hiteleshelyi állagaiba olvadva állnak mind máig a történetkutatás rendelkezésére. A Rákóczyak archívuma és benne Bethlen Gábor fejedelmi levéltárának 1658 előtt Gyulafehérvárról elkerült maradványai, a Rákóczy-Aspremont családi levéltárban 1956-ig fennmaradtak. Ekkor azonban jelentős részük a forradalmi harcok során a Magyar Országos Levéltár épületében támadt tűzvész áldozatává lett. Ezzel az erdélyi fejedelmi levéltár egyik jelentős mennyiségű maradványa semmisült meg. Ennél szerencsésebben alakult a maradványok Gyulafehérváron őrzött másik nagy csoportjának sorsa. Igaz, hogy az erdélyi rendek gondoskodása a XVIII. század második felében és a következő század elején csak a birtoklevelek védelmére és másoltatására terjedt ki, de a káptalani archívumban porosodó fejedelmi missilisek és gazdasági iratok létet sem fenyegette ott veszedelem. E jogilag érdektelen iratanyag felé csak a XVIII. század vége óta fordult a történetkedvelők és gyűjtők figyelme. Ezeknek az iratoknak legfőbb konzerválója az lehetett, hogy őrzői nem is tudták, mit kezdjenek velük. Legfeljebb el-elajándékoztak belőlük érdeklődő előkelőségeknek. így történhetett meg, hogy amikor végre történeti érdeklődésű személy, Beke Antal (1838-1913) lett a káptalani levéltár gondviselője, 1880 körül valósággal fel kellett fedeznie a fejedelmi levéltárnak ezeket a maradványait a magyar történettudomány számára.

42 A gyulafehérvári Batthyaneum, az erdélyi káptalan archivum domes40 Magyar Történelmi Tár XX. 116. (Jakab Elek) 41 Magyar Könyvszemle 1897. 300-301.; 1898.10. 42 Szilágyi Sándor: Jelentés a gyulafehérvári káptalan levéltárában tett kutatásokról. In: Értekezések a történelmi tudományok köréből. DL 3. Bp. 1880.