Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

oda a nemet... De a nyavalya magát el nem hagyja felejteni. Azonkívül is kevés gyönyörűségem az életbe s haszna sem sok senkinek. Keveset gondolnék vele, ha a hosszas kínjától nem tartanék. De annak is meg kell lenni, ha Istennek tetszik... Nem is kívánom sok panaszimmal terhelni édes szívem kegyelmedet, eddig is sok!»

1 A bánatos levélre Károlyi Sándor is bánatosan felelt. «Nagy bánattal és desperátióval írott leveleden — feleli — megvallom, nem kevéssé szomorodtam meg... Tűzzel való álmadozásodból nem magyarázhatod szívem semmi haragomat, mert nincs is okom reája !»

2 Az asszony szeretettel köszöni «édes szívének », hogy megszomorítását oly szívesen fájlalja. Aztán megvigasztalódva írja neki: « Nagyobb az kegyelmed változását értenem, mint a magam nyavalyáját szenvednem, én édes szívem 1... Sokat szándékoztam írni édes szívem, de mostani állapotom sem engedi, azonkívül is kegyelmedet, ha úgy is változó állapotban 1 U. o. 1712 márc. 23. Olcsva. 2 U. o.