Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

jével rajta volt, hogy a kedvében járjon. Egyetlen félreértett szó az urától elég volt neki, hogy a bánatnak eressze magát. S még ilyenkor is magában keresi a hibát s ő mentegeti magát. Olykor megható szókkal kéri az urát, ne vegye nehéz néven panaszos sorait, mert hiszen bánatát csak az apasztja, hogy lelkét az ura előtt föltárhatja.* Károlyi az egyik levelében tévedésből <mem^-et írt oda, ahova nem kellett volna. Már ez az egyetlen szócska is bánatra indítja a jó asszonyt, mert azt hiszi, hogy az ő jó urát haragra gerjesztette. «Azt írja kegyelmed édesem — feleli az aszszony — levelemből nem kevés vigasztalásra valót vehet, értvén egészségtelenségemet. Elhiszem nem akaratjával tette * U. o. 1723 okt. 23. Olcsva. «Sokszor feltettem már, hogy se nem panaszolkodom, sem a felekről nem írok, hogy azzal kegyelmedet, rossz constellatióba találván, harag ne legyen belőle s másfele ne értessek; de éppen természetem ha búsulok s legkedvesebb emberemnek panaszolhatok, könnyebben esik. Azért nehezen állom meg, hanem ha fogadással felfogadom, vége lesz akkor. Nekem nem játék ugyan, de menjen a többi után ...»