Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

dámákkal, de hogy szemeim meg ne botránkozzanak, meg sem nézem őket. De ha sokáig békesség nem lesz, talán magam is csak hozzá fogok szivem. Hiszen az anyaszentegyház nem mostoha anya, hadakozásban a húsételt megengedi. Talán eztet is absolválja, kivált ha magad is felszabadítasz édesem.»* Egy alkalommal Károlyi a felesége jóízű intelmeire imigyen felelt : «Szentivanyi * U. o. 1704 a kuruc táborból. Mikor felesége meghallotta, hogy az urának a lábai fájnak, azt írta neki, hogy talán valami divatos betegsége van. Károlyi erre így felelt neki : «Nevetés nélkül nem állhattam, hogy az lábamban való fluxust másra magyaráztad s új nyavalyának gondoltad. Nem is tudom penig, hol lakik már az a gyümölcs, az melytől az oly nyavalya szokott ragadni. Én nem gondoltam, hogy oly gyanuságban lehetnél felőlem. Mindazáltal Istennek szentjei is voltának olyanokban, mennyivel inkább én szegény bűnös, az ki olykor mégis csókolom az szépet —tisztességből. » (U. o. 1712 júl. 30.) A felesége erre így felelt neki: «Az lábában való fluxuson nem tudom mit tud nevetni kegyelmed, vagy mi magyarázatját gondolta, mert énnékem aféle eszembe sem jutott, most sem értem jól. Hanem hogy lába, keze ellankadását irta, hirtelen a gutaütésnek jeleitől ijedtem meg vagy más veszedelmes nyavalyától, ezer és ezerféle lévén a veszedelem.» (U. o. 1712 aug. 5.)