Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

Krisztina ezzel a megjegyzéssel felelt neki: «talán nem járt úgy kegyelmetek, mint Hosovics, mikor a rókát elszalasztottá, szegény József császár jól hátba üti s bojiáz tez fax? — kérdi tôle.»

1 Mikor férje a német elől visszavonulóban volt, jóízűen írja neki: <rén édes lelkem, csak megijedtem, hogy reánk hajtja a németet !»

2 Kolbászt és fehér kenyeret kérvén az ura a táborba, a felesége így vigasztalta őt: «Banom, hogy a kolbász eszébe jutott, s meg nem előzhettem. Bizonyságom Becskyné, ma akartam öletni sertést, hogy a kolbászával kedveskedhessem, de eszembe jutván, hogy kegyelmed pápista katona s holnap böjt van, csütörtökre nem akartam öletni, mert pénteken csak kívánságot szerzettem volna. Hanem vasárnapra, ha Isten engedi, meg1 Károlyi nemz. lvt. 1712 ápr. 11. Bakta, tizenöt oldalas levél (wo ist der Fuchs). 2 U. o. 1706 április 8. Károly. Ugyanez év szept. 25-én írja az urának: «Én édes szívem, csak követem uramat, Kocsis János most is még csak a feleségét akarja őrizni. Én nekem is most volna pedig szükségem rá. Igen akarnám édesem, ha kegyelmed táborra hajtatná. Ha velem nem tetszik, mulatná ott magát.»