Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

végbe miattok az szőlőkben ... Kárándy uram jelenté, hogy írnék kegyelmednek szívem, az budai pusztaságra útját ne vegye, mivel az tolvajok igen megfelesedtek. Ertem ázívem. kegyelmed leveléből, hogy micóoda ázállááa vagyon, ó dámák iá bűven vannak ! En pedig azt bánom, hogy az kavallérok igen erre járnak ó néha udvaroókodnak ióh

x Mikor Károlyi megírta neki, hogy kénytelen magát a német szó tanulására adnia, Barkóczy Krisztina jóízű humorral felelte neki: «Az német szót szívem úgy tanulja kegyelmed, hogy úgy ne járjon, mint Domahidy Miklós uram, ki mikor a török szót tanulta, eltörte volt a lábát. Kiről verseket is csináltak volt. Tudja azt Domahidy László uram!»

2 Mikor az ura megírta neki, hogy a császárral rókákra vadászott, Barkóczy 1 Ugyané hónapban írt másik levelében meg így szólítja meg a férjét : «Akaram kegyelmedet édesem levelemmel látogatnom s magamat emlékezetiben juttatnom, hogy valamiképpen az friss dámákat szemlélvén, el ne feledkezzék édes szívem . . . Ezek után engedje Isten kegyelmedet Édeá kincáem látnom jó egészségben rövid időn.» (Károlyi levélt. 1698 okt.) 2 Károlyi nemzetség levélt. 1706.