Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

tékos humor, mellyel az urának dévajkodó és olykor bizony pajzán tréfáira felel. Olyan hatással van az emberre ez a szelid és mindenkor decent humor, mint mikor elsötétült égből hirtelen napsugár tör elő s beragyogja az egész tájat. Ismeretes dolog, hogy Károlyi Sándor vidám ember volt, aki a sikerült tréfát nagyon szerette, s ha ezernyi gondja engedte, bizony a magyar hegedűsök muzsikáját sem vetette meg.* A felesége komoly és vallásos asszony lévén, inkább hajlott a mélabús hangulatra, mint a vidámságra. De az urának kedves évelődése és ártatlan tréfája még sem maradt reá hatás nélkül. Ha tehát a szomorúság fészket nem vert * Károlyi a legegyszerűbb emberekkel is szívesen társalkodott, és senkinek az asztalát meg nem vetette. Gyakran ellátogatott a maga alapította klastromokba és iskolákba. A nagykárolyi piaristáknál például többször ebédelt s a családját is magával vitte. Egy ily alkalommal kedvre derülvén, hegedűsöket hozatott s a páter rektort — bármint szabadkozott is a szegény — kényszerítette, hogy a leányával (Haller grófnéval) táncot járjon. Gondolhatjuk, minő tánc volt az, amit a félénk és totyakos pap járt ! De hát Károlyi annál jobban mulatott rajta. (Ez érdekes esetet a nagykárolyi piaristák évkönyve mondja el.)