Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

gon ír s a hervadó ősz fájdalmával hat reánk. De a változhatatlanba könnyen megnyugszik, hamar vidul s a bokros gondok feledtetik vele a keservét. A haragot nem ismeri, a bosszúállás nem fér a szívéhez, a hervasztó villongást szívből utálja. Száz és száz levele hirdeti, s mások is mondják, hogy a nyelve a szívével mindig egy nyomon járt. Ha valaki, úgy ő csakugyan elmondhatta magáról, hogy <Lóoha kétóxínű kötéót nem viáelt.y> Barkóczy Krisztina a leveleit nem a nyilvánosságnak szánta és soha eszébe sem jutott, hogy azokkal hangulatot és hatást keltsen. Hosszas gondolkozás nélkül sietve irogat, rendesen estve vagy éjjel gyertyavilág mellett. Ennek köszönhetjük, hogy semmi mesterkéltség, semmi hatásvadászat nincs bennök. A közvetlenségével és egyszerűségével hat reánk mindannyi. A jó asszony a lelkét lehelte beléjük ; a maga hangulatát festette bennök, még pedig oly kiváló erővel és művészettel, hogy azok olvasása bennünk is ugyanazt a hangulatot kelti. Magyarsága és eredeti észjárása a szebbnél-szebb gondolatokban és erkölcsi eszmékben is visszatükröződik. Ilyenekben