Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

« Megvallom — feleié neki a felesége — nem állhattam nevetés nélkül, hogy a békességes tűrést oly édesdeden kommendálja, hogy még a nájburgi új barát sem érne vele. Az mind szent igaz, amit ír kegyelmed, de ennek előtte is örökbe biztatott innét s amonnét . . . csak neki kell ereszkedni, mint az olcsvai mesternek.» Hiszen — írja az asszony — a nádor és az országbíró jó emberei, azok szívesen haza bocsátják. «Csak mesterkedjék jól, azt hiszem kiolvashatja magát kigyelmed !» Ha Barkóczy Krisztina a bécsi erkölcsöt, a bécsi módit nem is kedvelte, annál jobban ragaszkodott a magyarhoz. Büszke volt rá, hogy a régi patriarchális magyar erkölcsön a külföldieskedés nem tud kifogni. Örvendett, hogy a magyar családok egyszerű és tiszta erkölcsi élete a bécsi könnyűvérűséget, a nagyvárosi bűnöket be nem veszi. Ha az ura tázürnyű bécái caóuáokah írt neki, boldog volt, hogy az ilyesmit a mi népünk még hírből sem ismeri. €Áz a bolond magyar — feleli az urának — fel óem tudja azokat gondolnia Mikor az ura évelődni kezdett vele e dolog felől, félig tréfásan,