Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

versatiójukat már meg nem tanulhatnám, se kedvem s üdőm hozzá nem lévén, azonkívül sem tudván a nyelvökön. Inkább kevés hátramaradott üdőmet kellene már hasznosabb állapotban töltenem. Csúfnak pedig közikbe mennem igen nehéz volna, s a halálnál is keservesebb állapot. Azonkívül is már betegeskedni kezdvén jóakaróimtól s hozzámvalóktól elszakadnom irtóztató volna nekem i

1 S hogy otthon maradásának még több okát adja, a szerelmes leányával áll elő, akitől elválni neki félhalál volna. Majd meg az édes anyját emlegeti, aki meghallván, hogy ő Bécsbe szándékozik, semmit sem szólt, csak áirton áírt. «Aszszonyomanyámat — úgymond — nézni kész nyomorúság; mert sokszor úgy rá jő a rettenetes tűrhetétlenség, s valamint a halál félelmével rázkódó ember, úgy tusakodik s töri magát szörnyű belső gyötrelemmel, hogy már nem fog soha látni.»

2 Károlyi szeretettel válaszolgatott a felesége megindító soraira, s türelemre kérte őt. Amint dolgai engedik — írja — úgy is haza siet. 1 U. o. — 2 Koháry Juditnak szembaja volt.