Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

I. Barkóczy Krisztina grófnő

denkor a felséges fejedelemről: Rákócziról. Még ha igazságtalanság történik is az urával, nem a fejedelemnek, hanem a környezetének tulajdonítja azt. Mikor 1710-ben Révay nevű ifjú megmirigyesedett a fejedelem udvarában, s a mirigyhalálban egy köz szolgalegény is megmeghalt, aggódva írja az urának: dlóten oltalmazza jó kegyelmed urunkat éó udvarát.a

1 Az 1711. évben a fejedelem udvarával együtt menekült Munkácsra, s készen állott az útra, hogy Rákóczival együtt kibúj dossék ! Nemzete magyarságában akart élni és halni. A bécsi élettől semmi jót nem várt. <íA bécái lakáá — írja az urának — elfelejtetni ózokta az emberrel a hazáját P Nem is tette oda a lábát sohasem.

8 Bár az urát kimondhatatlanul 1 U. o. 1710 szept. 25 a hernádnémeti mezőről. 2 U. o. 1712 márc. 21. 8 Hogy a Károlyi család tagjai mennyire féltek a bécsi móditól és a bécsi erkölcsöktől, arra nézve szép példával szolgál Ujfalussy András és Károlyi Éva leánya : Judit. Ez a nagyszombati apáca meghallván, hogy Károlyi Sándor az 1722. évet Bécsben tölti s a fiát is ott akarja taníttatni, így írt neki : «Értettem távuldadon,