Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

sen elgyöngült fiút ugyanis a mirigyhalál ragadta el. Az 1710. év november 7-én jelenti a megszomorodott anya a férjének: «Szegény édes Lacimat, hogy az úr Isten magához vette, legyen áldott szent neve».

1 Mivel a megholt fiú édes anyjának idejét és kedvét teljesen lekötötte, amíg betegeskedett, Barkóczy Krisztina a másik két gyermekéről igen keveset írt. Nem csoda, hiszen mindég azzal foglalkozott, akit féltett, mindég azt jósolgatta, amitől előre rettegett. Pedig másik két gyermeke : a kis fekete Klára és a fürge Ferus szépen növekedtek, s a szülőket sok reményre biztatták. Mivel a szülők, a nagyanya és a tisztviselők ránk maradt írásai bőséges felvilágosítással szolgálnak a két gyermek neveltetéséről,

2 nem nehéz megállapítanunk azokat a vezérfonalakat, melyeket 1 Hat nappal előbb Barkóczy Krisztina még azt írta a férjének, hogy Laci fia még fenn van. «Legyen ő szent felségének szent akaratja, mivel mindeneket jobban tudván, nagy bölcsen rendel és igazgat.» 2 A fiú neveltetéséről itt nem szólunk. Ezt bőségesen leírva találjuk Éble Gáboz : Károlyi Ferenc éá kora című nagy munkájában.