Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

III. Barkóczy Krisztina mint anya

rág, misegyertya, királydárda, sárga papucs (vagy rigópohár), madártej, kisaszszony papucsa, Vénus köldöke (zsidó cseresnye), papsajt, búbos bajusz stb.* Már most elgondolhatjuk minő baklövéseket követhet el az, aki Thaly módjára az összetett fűneveket szószerint való értelmükben veszi és magyarázza. Közönségesen ismert gyógyító fű volt például a férfivér (emberverő fű). Már most ha Barkóczy Krisztina férfivért kért volna az urától, az emberszív módjára azt kellene hinnünk, hogy Károlyi Sándor a német katonák vérét küldötte a feleségének. De ha semmi adattal sem bizonyíthatnék is, hogy az emberszív szón füvet s nem emberi szívet értettek, Barkóczy Krisztina műveltsége, ízlése és jelleme untig elegendő arra, hogy az ilyen képtelenségtől eltekintsünk. Az a nő, akinek szívében a legmélyebb hit lakozott, akit a legtisztább emberszeretet töltött el, s aki örök példája a női gyöngédségnek és finomságnak, durvaságra vagy emberte* A nem összetett neveknél azonban mindenütt ott találjuk a fű szót is. A nép nyelvén például még ma is járja a szívfű, szívvirág, a májfű, a fülfű, a nyakfű, az ujjfű stb.