Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)
III. Barkóczy Krisztina mint anya
dül való állapotomba mondhatatlan keserűségemre. De mivel így tetszett az Istennek, meg kell nyugodnunk szent akaratján. Nem akarja őtet (leányát) ily nagy nyomorúságos szenvedésekre juttatni, mint engem ; mert már éppen el kell merülnöm a keserűség tengerébe. Édes lelkem 1 ha Istennek úgy tetszik, adjuk mi is oda jó kedvvel. Meglátjuk végtére a gyönyörűségnek helyén, az hol elveszen az Isten minden bánatot. Kérje kegyelmed édesem a szerzeteseket, imádkozzanak, adjon az UT Isten békességes tűrést ily egymásra következő súlyos bánátimban. Holnap magam is megindulok Salánk felé ; ha most hirtelen nem tudósíthatom kegyelmedet szivem, annak tulajdonítsa. Mindenekre leszen gondom, hacsak valamit pihenhetek. A borbélyt — azon leszek — késedelem nélkül elküldjem. Most úgy nem is irhatok, mint akarnám^. 1 Amitől Barkóczy Krisztina annyira megriaszkodék, hamis hírnek bizonyult. Mire a lánykájához ért, a kié fekete* már túl * U. o. 1703. nov. 2. Károly. 2 Ezzel a névvel becézgette Klára leányát.