Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

telem, — írja az urának — de nehezen lehet szándékomban előmenni ; mert a nagy zenebona miá nem igen járhat az ember. Nem csodálom már, értvén az ellenség állapotját, hogy ilyen prédálással hajtnak mindent Kassára.

1 Barkóczy Krisztina jó szíve megesett a kifosztott szegénység sorsán. Elkeseredve irta az urának, hogy a kurucok valamit kaphatnak, viszik, nem külömben mintha ellenség prédálna. Az anélkül is koldusforma szegénység — úgymond — éhhelhalásra maradt. mCáak elhittem, az ördögön iá megcáerélné moót a kuzucbirodalmat, ha könnyebbáéget igémen !

2 Bár úgy a közeledő ellenség, mint a menekülő szegénység részéről ezer veszedelem fenyegette, Radványból még sem mozdult. Mint maga irja, közel akart az urához lenni, azért maradt. Pedig Viard is ijesztgette őt és Eszterházy Antaltól is rossz híreket vett. Eközben megindító módon írja le a * U. o. 1710 okt. 20. E napon két levelet írt Radványból az urának. 2 U. o. tHegyről-hegyre bujkálnak, nemcsak ezek, hanem urunk (t. i. Rákóczi) s mások jószága is hasonló hajóban evez». (1710 okt. 20).