Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

bodrogmenti és az Ujhely körül lévő szegénység nyomorúságát. Maguknak sincs semmijök — írja s a hadak mégis rajtok élnek. A szegénység annyira van, hogy csak Isten tudná megmondani. «Én nem hiszem — írja az urának — ha magoknak egy szem életet nem hagynak is, hogy elélhessen a had vele» I

1 A veszedelem napról-napra közeledvén, Barkóczy Krisztinának Radványt el kellett hagynia. November hó 19-én már SzentMártonról irja az urának, hogy <taz Úristen minden utunkat berekesztette ; cáak Munka cár a ne ázoruljak, akáihova máóhoval Ha nincs mód, be kell várnom minden veszedelmet, valamit ad az Úristen. Csak oly helyre kívánkoznám, hol volna több ember is, nem csak vitézlő rend».

2 Négy nappal későbben már azt jelenti az urának, hogy csak két út van előtte, akármelyikre kész ugyan, de mindakettő irtóztató nyomorúságot hoz.

3 A kettő közül a Munkácsra vezető utat választotta. December 1-én már oda indította a béres szekereket. * U. o. 1710 nov. 7. « U. o. 1710 nov. 19. 3 U. o. 1710 nov. 23.