Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

érte. Bercsényiné még el sem hagyta őt, már a méltóságos fejedelemasszony készült hozzá. S jó szívvel kellett őket fogadnia, pedig a szatmári őrség miatt maga sem tudta hova hajtsa le a fejét. A gondjait csak növelte az a körülmény, hogy az uráról néha mit sem hallott. Látni akarta őt. S nem törődvén a háború veszedelmével, az utak bizonytalanságával, kész volt utánna menni. «Csak a gyermekimet hagyhatnám jó helyen — írja — meglátogatnám kedgyelmedet szívem, ha a Dunán innen lenne b

1 Nem sokkal e levél írása után az urától egyszerre két levelet is kapott. Az egyik győzelemről, a másik vereségről szólott. «Az elsőt — írja az asszony — örömmel olvastam, a másik bezzeg megszomoríta. Mindazáltal édes szívem, az mely Isten elkezdette dolgainkat csudálatosan folytatni, jó reménységgel lehetünk, csak szolgáljuk, megsegít, ha szin tén egyvelíti is az örömöt szomorúsággal.*

2 1 U. o. 1704 márc. 13. Károly. a U. o. 1704 márc. 28. A levelét így fejezi be : «Most édesem majorkodásrul s egyébrül nem írhatok, mert tagadhatatlan, megháborodott elmével vagyok az kegyelmed levelére nézve».