Takáts Sándor: Szalai Barkóczy Krisztina, 1671-1724 (Budapest, 1910)

II. Barkóczy Krisztina a kurucvilágban

Megtudván a jó asszony, hogy a hadi szerencsének változása az urát is mély bánatba ejtette, megnyitja neki szíve gazdag tárházát és a legszeretetreméltóbb hangon igyekszik őt kedvre deríteni. «A bánatot édes szívem — írja egyik levelében — verje ki a fejéből kigyelmed, mert nagy nyavalyát szerez magának. Azzal vigasztalja magát, kivel engem sokszor vigasztalt, hogy Isten akaratja, azért békével kell tűrni. »* Barkóczy Krisztina Károly vidékén napról-napra látván minő élet folyik a táborban, a férjét hol komolyan integeti, hol meg tréfásan pirongatja, hogy a káromkodást, a veszekedést és a korcsmáskodást meg ne tűrje a táborában, mert ezekből támad minden gonoszság. Igen kedves és szellemes az a levele, amit ez ügyben 1704 május 4-én írt férjének. «Az oltárhoz való készületet — írja — sa lónak való sátort, ugyan meg egy más sátort ezután akarom elküldeni. Míg a méltóságos fejedelemmel együtt lesz kegyelmed, hallgathat misét. Reménylem annyi sátorral beéri kigyelmed szívem. * U. o. 1704 ápr. 17.