Kállay István: Szabad királyi városok gazdálkodása Mária Terézia korában (Budapest, 1972)

V. A városi gazdálkodás pénztőke felhalmozási lehetősége

március 5-én kelt sajátkezű feljegyzése szerint, azoknak a városoknak, melyek tőkével rendelkeztek, ipari-kereskedelmi célokra kellett azt fordítaniuk.

13 A bécsi udvar részéről tehát nemhogy akadálya nem volt a felhalmozott városipénzvagyon kommunális vállalkozásokba fektetésének, hanem városaink ilyen irányú törekvései még támogatásra, buzdításra is találtak. Az előzőekben láttuk, hogy a városi kézben levő vállalkozások igen jövedelmezőek voltak, egyes helyeken több mint tízszeres haszon is mutatkozott. Választ kell keresnünk arra a kérdésre, mi volt az oka, hogy a városok ennek ellenére sem fejlesztették ezeket a vállalkozásaikat.

14 Kézenfekvő a fejlesztés lehetőségének elmulasztásáért a városi vezetést kezében tartó céhmesteri réteget, a patríciusokat elmarasztalni. Kétségtelen tény, hogy ez a réteg saját boldogulását, jövőjét nem elsősorban az iparban, hanem a föld- és szőlővásárlásban, föld- és szőlőművelésben látta. Ez a szemlélet a városi vezetésben is megmutatkozott. A kommunális üzemek fejlesztésének egyik előfeltétele a megfelelő felvevő piac volt. Igaz, hogy a városi üzemek legtöbb esetben nem tudták a felvevő piacot teljesen kielégíteni, hiszen a források többek között állandó sör- és téglahiányról beszélnek, melyet az országban állomásozó katonaság is nagy mennyiségben igényelt. A felvevő piac azonban a kommunális üzemek fejlesztésének felső határt szabott. Ezzel magyarázhatjuk pl., hogy Szatmárnémeti város felhalmozott pénz vagyonát inkább új vendégfogadó építésébe, mint téglaégetője fejlesztésébe fektette. A városok olyan megoldást kerestek, melyen keresztül pénzük hamarabb térült meg. Ezt a hitelügyletekben találták meg. A városi háztartás vizsgálata során eddig azokat a rovatokat vettük szemügyre, melyek a város tényleges gazdálkodásából származtak és melyeket nettó bevételnek, illetve kiadásnak nevezhetünk. Ezeken kívül a városok számadásaikban még több nagyobb pénzösszeget jelentettek, visszafizetett, visszakapott és kihelyezett tőkék címszó alatt. Ezeknek a vizsgálata, összehasonlítása igen meglepő eredményre vezetett. Az alábbi táblázat hat város adósságait, illetve a városok által visszafizetett tőkéket mutatja: Város Év Adóssá!?, Év Visszafizetés, Város Év Ft Év Ft Buda 1745 100 505 1760-1775 138 492 Esztergom 1740 18 500 1746-1774 47 745 Felsőbánya 1762 30 500 1764-1779 182 360 Kassa 1751 35 800 1754-1761 89 642 Szatmár 1759 17 200 1758-1773 38 000 S zékesfehérvár 1765 70 000 1765-1775 105 940 összesen 272 505 602 179 A megvizsgált hat város tehát több mint kétszer akkora tőkét fizetett vissza, mint amennyi adóssága összesen volt. Ha tudjuk azt, hogy a kölcsönök után fizetett kamatokat külön rovatokon számolták el, megmagyarázhatatlan problémával állunk 13 CU F 26. (506.) Subd. 4. fol. 559. Lásd erről bővebben: KÁLLAY ISTVÁN: A bécsi udvar várospolitikájának néhány kérdése Mária Terézia korában. Századok 1963. 5. sz. 1061. 14 A székesfehérvári városi tanács pl. 1765-bèn a városba telepített Berfl János-féle textilmanufaktúrát tönkretette, illetve Berflet kiüldözte a városból. Lásd bővebben: KÁLLAY ISTVÁN: Manufaktúra alapítási kísérlet Székesfehérvárott 1765—1769. i. m. 1971. 325—330.